Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Jász Attila: Miért Szicília? (Széljegyzetek a hasonlóság mítoszához II.)
szó, nem is olyan meglepő tény, de ha belegondolunk, hogy milyen közel van Palermo Ericéhez, s hogy Palermo mindig is a te... (de ezt később!). Inkább azt a tényt érdemes kiemelni, hogy Elizabeth Nietzsche és Lou Andreas Salomé előzetes megbeszélések alapján a Parsifal — eme bayreuthi bemutatóján találkoztak először. A Pálma Hotel többek között arról is nevezetes, hogy ott lett, öngyilkos Raymond Roussel, francia író, ami engem azért puszta tényként nem igazán hatott meg egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy az Afrikai impressziók szerzőjét, tisztelhetem benne. Ez a mű a fiatal Marcel Duchamp gondolkodását egy életre meghatározta — egy színházélményen keresztül. Duchamp, aki a sakkban is kedvelte a szicíliai védelmet,, s az alkímiát a szerinte egyetlen lehetséges módon, öntudatlanul (?) alkalmazta, öregkori „utazós” korszakában egy ízben Szicíliában kívánta kipihenni viharos élete fáradalmait. Taorminából Messinán át Palermóba vonatoztak feleségével, ahol természetesen a Hotel della Pálmában béreltek szobát. A sors fintora lehetett, hogy a nyaralás hamar és kellemetlen véget ért. (Fivére, Jacques Villon váratlanul meghalt, így vissza kellett utazzanak Franciaországba.) Egy újsághír számol be arról, hogy a palermói Grand Hotel della Palma 202. szobájába fél évszázada él egy titokzatos báró. aki sohasem hagyja el lakosztályát. A többi találgatás, egy regény témája lehetne. A Hotel Pálma teraszán ülök. nem álmomban, hanem emlékeimben. Körülöttem szépen gondozott park, pázsit, bokrok, mesterséges barlangban csobogó búvópatakocskák stb. Az üdítő drága. De jólesik itt üldögélni. Úgy hallottam Ottlikról itt készítettek volna portréfilmet Kakuk Tamásék egy bridzsverseny alkalmát kihasználva, s hogy úszott, volna a kedvükért a medencében. De lehet, hogy Győré Balázsnál olvastam róla. Persze mindezt akkor még nem tudom, Ottlik is csak egy név, nem fogalom. Még kamaszkorom van, vagy éppen múlik. Egy régi emlék, akkor még működött, a Pálma Hotel. Most nem üzemel. Pedig szerintem Tata egyik legszebb helyén van, a Cseke-tó partján. Kezembe akad egy dolgozat készítése kapcsán Borgesnek a Belgrano Egyetemen tartott előadása, amelyben állandó témájáról beszélve „emlékezik”. Azt mondja, változók és állandóak vagyunk egyszerre. S titokzatosak, talán éppen ezért, gondolom én. Mi lenne belőlünk az emlékezetünk nélkül? Ez a memória jórészt felejtésből áll, de lényeges. A továbbiakban arról is beszél. nem tartja fontosnak, hogy emlékezzen rá, gyerekkorában - például - Palermoban élt, ahhoz, hogy az lehessen, aki. S az öregkori Borgesre jellemző tisztasággal megfogalmazza pontosan is, mire gondolt, hogy már nem ugyanaz, aki e helyen élt. Palermoban megtalálom a templomosok temetkezési helyét, amelyet, állítólag ma is használnak. Nem a szenzáció erejével, hiszen az útikönyvből keresem ki, hol kell lennie, másrészt meg mintha csodálkoznék, hogy ma is 10
