Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Jász Attila: Miért Szicília? (Széljegyzetek a hasonlóság mítoszához II.)
festményt is felhasználta Parsifal (1981) című filmjében: a Dürer Melankólia- metszetén látható megmunkált és szabályos (!) kődarabot amely a filmben a Grált jelképezte - ezen az agrigentoi tájon, e templom előtt vontatták végig. Taormina A görög színház romjainak Csontváry által megfestett változatát csak „ott” értem meg igazán, a színeket, hogy mennyire valóságosak. A képen keresztül érezhető' energiasugárzást ezidáig kizárólag Csontváry zsenialitásának gondoltam. A déli-délutáni napfényben elviselhetetlen izzása van a vörös tégláknak, amelyekből e színház épült. Van idom, kíváncsi vagyok, megtalálható-e az a hely, ahonnan Csontváry a képet festette, s egy képeslap-reprodukció alapján nagyjából be is mérem a pontos helyet, ahol a festó'- nek állnia kellett. Mindezek ellenére a valóság és a művész imaginációja közötti határozott különbséget úgy tudnám leginkább megfogalmazni, hogy a Kis Taormina és A taorminai görög színház romjai című képeket egymás mellé teszem. A Kis Taormina a valóság tökéletes megfeleltetése, megvan minden, amit látványként látni lehet. De a nagy kép, amelyen szintén megvan minden látnivaló, tájidézetként, mégis más, számomra több, ami a művészet /e'fjogosultságát igazolja. Ugyanaz a hely, de mintha mégsem ugyanarról a helyről készült volna a két kép egy éven belül. Az Etna hófödte sapkája mögé bukó Nap sárgája kitörölhetetlenül megó'rizteti a második változatot, a színház romjainak fájdalmasan izzó vörös köveivel. A tenger és az Etna lábának kékjei csak asszisztálnak a két fó' színnek, alázatosan és nagyon szépen. Negyedóra után a szemem nem bírja tovább a romok bámulását, vissza kell vennem a napszemüveget. Talán, ha festeném, én is jobban bírnám. De Csontváry után minek. A látszólagos paradoxon a valóság és a művészet azonosságát, illetőleg különbözőségét tekintve, akkor váük egyértelművé számomra, végleg Csontváry javára, amikor a tatai várban Vaszary János gyűjteményes kiállításán láttam a művésztől egy taorminai görög színházról készített akvarellt. Az ö liláinál és sárgáinál azért a valóság szebb volt. Egy csodálatos nővel szeretkezem a tenger feletti sziklára épült megközelíthetetlen város görög színházának szikrázó délutánjában. Vagy csak enyhe napszúrással elbóbiskoltam az árnyékban, a romok falának tövében, miközben feleségem finoman óvja félálmomat. Tériszonya miatt, mely az enyémnél is nagyobb, nem a színház falába mélyeszt.ett, fedett párkányt választjuk szeretkezésünk színhelyéül..., de jobb is, mert ott az ember a látványba beleszédül. Alatta a város, az alatt mélyen a tenger, szemben az Etna folytonosan füstölgő' csúcsa. Ikarosz óta - gondolom a helyváltoztatás közben - az ember jobb ha megválasztja, honnan kezd emelkedni, s megnézi, hová zuhan alá. Az jut még közben eszembe — vagy utána? —, David Herbert Lawrence nagyon szépen írta a szerelemről, hogy az nem cél, csupán egy utazás. Nem tudom, ó' mire gondolhatott pontosan, csak sejtem, de azt hiszem az ó'vihar8
