Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Jász Attila: Miért Szicília? (Széljegyzetek a hasonlóság mítoszához II.)

a Grált, kiutasítják a szigetről, mivel Erice (Eryx) templomromjainál rituális szexuálmágiával kísérletezett. (Crowlyt „minden” i(Mk egyik legsötétebb feketemágusaként emlegetik, aki 1920-ban Szicíbában médiumaival és ra­jongóival megalapította a „Thelema-apátságot”.) Miközben a Grál története körül olvasgatok, egy újabb mozaikdarabkát találok a térképemhez, mely szerint Hitler is a Grált kereste volna Szicíliá­ban, s magát Klingsor reinkarnációjának tekintette. Ezek után azonban már nem lepődöm meg, hogy a Terra di Labur (Szicília, Kalábria) urának heraldikus emblémája a svasztika, s hogy Crovvly legtehetségesebb tanítvá­nya Fullner tábornok néven, Hitler bizalmasaként ismert. Aki azonban megrögzött racionalistaként nem érzi magát megérintve e játéktól, nem jön izgalomba ezektől a lehetséges összefüggésektől, nyilván nem érti, vagy felháborítónak tartja, hogy felvilágosultnak tartott száza­dunkban ilyen szélhámosok, illetve őrültek szabadon járkálhattak. Crowlyt azonban nemhogy nem csukták bolondokházába, hanem művészként is elis­merték, expresszionista festőként és íróként. Crowly az ezoterika olyan ke­vés számú megszállottjaihoz tartozott, aki Tibettól Egyiptomon át Mexikóig végigjárta a világiak elől elzárt kolostorokat, az állítólagos titkokat őrző he­lyeket, ahol tiltott könyveket tanulmányozhatott. Egy ilyen beszámoló sze­rint a Szaharában idézett arkdémont, amiről fogalmam sem volt, hogy mi, de végül rábukkantam egy leírásra, mely szerint a rózsakeresztes hagyomány­ban Rosencreuz is ugyanazon a helyen szerezte legfőbb beavatását, s e dé­mon-idézéséről Agrippától Lovecraftig sokan írtak. A szertartáshoz hipnoti­kus zene is tartozik, a yajouka, amelyet Brian Jones, a Rolling Stones legen­dás gitárosa vett szalagra (ugyanott), s nem sokkal e gyűjtőútja után halva találták a fürdőmedencéjében. Ez annál látványosabb tény, mivel újabb mo­zaikdarabot sikerült a helyére illesztenem: Mick dagger, az együttes éneke­se, a Golden Dawn, az Arany Hajnal rend magas fokú beavatottja. (E rend keretein belül, 1900-ban avatták Adeptus Minorrá A. Crowlyt is, melynek később nagymestere lett. De említhetjük később a rend élén a Nobel-díjas ír költőt, William Butler Yeatset is.) dagger, beavatását állítólag Crowly boleskini udvarházának birtokosától, a mester követőjétől, Jimmy Page-től, alias Zosotól. a Led Zeppelin együttes egykori gitárosától kapta. Eszembe jutnak kamaszkorom e kedvenc zenekarainak slágerszámai, s beleborzongok, milyen szándékok húzódhattak e szövegek mögött. Szimpátia az Ördöggel, például. Felidézem a szövegét, s nem lepődöm meg, hogy a nemrégiben olvasott Crowly-doktrínákra rímel. Néhány nap múlva egy tatabányai CD-boltban Brian Jones yajouka- gyűjtésére bukkanok. Elcsukló hangon kérdezem az eladótól, hogy belehall­gathatnék-e, mire azt mondja, az a CD-tok csak dekoráció, nincs hozzá le­mez. Néhány hét múlva ismét arra járok, s bemegyek a boltba azzal a szán­dékkal, hogy megkérdezem, kinek a tulajdona a dekoráció, kitől származik, de addigra az üres tok sincs meg, az eladó pedig nem emlékszik semmire. Földényi F. László Friedrichről írott könyvét újra átlapozva ismét elol­vasom a Juno-templomot megjelenítő kép leírásait a melankolikus szerkesz­tésmódról és az utópikus térszerkezetről, s találok egy eddig lényegtelennek látszó lábjegyzetet: Hans-Jürgen Syberberg egy kiváló ötlettől vezérelve ezt a 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom