Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 8. szám - Szekér Endre: A stílus - az író (a drámai művek stílusáról)

mesejátékban találkozunk Bolond Istókkal, Vitéz Lászlóval, Paprika Jancsival, Jégapóval és másokkal. Az egyik a hitét, a másik a célját, a harmadik a szívét keresi. A prózai szöveg pl. Vitéz László üdvözlése és bemutatkozása — hirtelen megváltozik: Pávaszem verssel szól hozzánk a „kékvirágos hegytetó'n”... A mesejátékban - mint a költő maga is jelezte a mű elején —: a mai és az ószidó' összefonódik. Itt a szereplők halásznak, vadásznak, bujdosnak, börtönbe kerülnek, álmodnak stb. A verses drámarészletek érdekessége az, hogy a költő korábbi versköteteiben is megtalálhatók. így a börtönőr és Pávaszem szavai („Egy hegy megy... / szembe jön egy másik hegy. // Én is hegy, / Te is hegy. / Nekem ugyan egyremegy”). Mint a Harminc bagatell egyik részében... Weöres költői világa eredeti meseszerűséggel, csodával és álommal újítja meg a dráma műfaját.

Irodalmunkban sokáig elfelejtették az egyfelvonásos drámákat, pedig nagy hagyománya volt korábban (pl. Balázs Béla A kékszakállú herceg vára, Babits Mihály Laodameia, Karinthy Frigyes A bűvös szék). Görgey Gábor Népfürdő című színművében ironikus, groteszk hangon szól, tragikomikus helyzetekben mutatja be a hatalmat és a hatalomnak kiszolgáltatott embert. A vakítóan fehér, csempézett színpadon dúdolva jelenik meg a kb. 17 éves inas, és a csapokat dédelgeti, kedveskedik nekik, mert az utcán a nőknek is „zuhanyrózsa-szaguk” van. Csaknem szerelmes vallomással veszi körül a csapot, a vizet, hiszen ez a víz végigcsurog a nők nyakán, mellén, hasán, „vízfátyolt terít a csípőjükre, majd lezúdul a sötét, illatos sűrűbe”. Kinevetik az inas „csap-áriáját”. A mester inkább a rosszlányokról beszél, s odaküldi a fiút. Görgey részletes szerzői utasításokkal él (,,Feltétlenül kell hozzá két szerszámos láda...”), a párbeszédben pedig különböző nyelvi rétegek keverednek: szakszavakkal, költőiséggel, álommal és valósággal (,,gerincvezeték” - „tiszta lehelet” - „reggeli Nap” - „piros arcú lány”).

A drámai műnem, műfaj sokféle változásának korát éljük. „In memóriám Ö. I.” címmel drámai összeállítást készített Örkény István írásaiból Valló Péter, melyet a Vígszínházban mutattak be 1980-ban. Hat férfi és öt nő, aztán néhány statiszta (kivégzőosztag, orosz asszonyok stb.) bejönnek egy fehér térre, mely az orosz hómezőre, Voronyezsre is emlékeztet, vagy a „tiszta lapra” is. A szereplők többször meghalnak és feltámadnak. Fontosak a zeneszámok, a táncok, a zajok, a „szertartás-jelleg” és a korrajz érzékeltetésére. Apró jelenetekből, emlékvillanásokból áll össze a drámai játék: a párizsi emlékektől a világháborús pillanatokig. A műben a párbeszédeknél talán fontosabbak és terjedelmesebbek is a „magyarázó szövegek”, utasítások (pl. „Edith Piaf hangját elnyomja a vonatkattogás, Viszontlátásra, Isten óvjon...”).

Páskándi Géza ún. abszurdoid drámát akart írni. Ő maga beszélt arról, hogy nem abszurd drámát szeretne, hanem „abszurdoidot”. A kritikus véleménye szerint az író lágyítani, enyhíteni akart a megfogalmazáson, az abszurdon, s ezzel valamit meg is magyarázott. A Vendégség című drámjában a hitújítás korában Dávid Ferenc házában vagyunk, ahol együtt vannak: a besúgó és a besúgott, Socino olasz unitárius és Dávid Ferenc. Napjainkig időszerű a lehallgatás, a besúgás, a jelentés veszélyezettsége. A börtönnél rosszabb kiszolgáltatottság — ez a „vendégség”. A párbeszéd szikár mondatai, a néhány szóra szűkülő kérdések és válaszok - megnövelik a nyelv fontosságát, erejét. Itt nincs hosszú monológ, felesleges magyarázat. „Vendégségben voltam. Vendéged voltam. Vendéged és árulód”, - mondja Socino. „Mégis veled karácsonyolok a legszívesebben. Veled, mert másom sincs ezen a kerek világon, csak az, akit elárultam.”

A dráma egyik új lehetősége: a monodráma. Kocsis István monodrámáiban a konfliktus, a külső és a belső világgal való harc, a vívódások - csupán az önmagának feltett kérdésekben és válaszokban, a monológokban fejeződnek ki. Kiszo76