Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 8. szám - Balog Iván: Zsákutca (A hisztéria fogalmának szerepe Bibó fasizmus-, nacionalizmus- és antiszemitizmus-felfogásában)
értve az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című tanulmányt is). Ebből következőleg viszont Bibó fasizmus-interpretációját is - amelyet főleg a Német hisztéria tartalmaz - csak a nacionalizmusról 1948-ig bezárólag kifejtett nézeteivel együtt szemlélve dolgozhatjuk fel. Az összefüggést az létesíti, hogy Bibó a fasizmust és a nacionalizmust is a nagy francia forradalom okozta sokkból keletkezett hisztériára vezeti vissza, és - a két világháború, különösen a második világégés még friss élményére reagálva - elsősorban Közép- és Kelet- Európában vizsgálja. A második csoportban — egyedüliként — a Bénultság található. A fasizmus problémája itt háttérbe szorul, és viszonylag elhalványodik a francia forradalom is. Előtérbe kerülnek viszont a gyarmati sorból felszabadult országok nacionalizmusai, a szuperhatalmi sovinizmus és mindenekelőtt a világszervezetek hatékonyabb működését elősegíteni hivatott elvek, szabályok és eljárások. Mindkét csoport közös sajátossága, hogy az országok közötti, elmérgesedő viszályokat, a népek közötti gyűlölködést a nemzeti legitimáció zavaraira vezetik vissza. Ezek hátterében viszont az első helyen a nemzetközi kapcsolatokat koordináló intézmények, az azokat reguláló konvenciók, valamint a nemzetközi közösség irányítására, vezetésére hivatott elit hiányát vagy elégtelen működését említi. Bibó szerint nem sikerült szilárdan megalapozott felsőbbségeket, tekintélyeket találni, amelyek képesek lennének stabilizálni a minden ember és minden nép egyenlőségéről vallott közmeggyőződést. Ismét a szinopszis problémájáról: a rend és a szabadság közötti egyensúly hiányáról van szó (ld. Bibó 1986a:126). 1. 1. Fasizmus és nacionalizmus - 1948-ig Bibó munkásságának e periódusában érdeklődésének homlokterében összeurópai problémák állottak, és ezeken belül is központi helyet foglaltak el Közép- és Kelet-Európa mizériái, hiszen ezeknek döntő szerepük volt az egész földrészünket lángba borító világégés kirobbantásában. Ezen belül értelmezhetők a magyar fejlődésről szóló és ma is sok vitát kiváltó tanulmányai is, amelyek az 1945-47 közötti koalíciós időszakban íródtak, és amelyeket most nem érintek. A „páneurópai” nézőpont azonban nem csupán a nemzetközi kapcsolatokra összpontosítás eredménye. Bibó az egész európai értékrend, a demokratikus társadalomszervezési kísérletek kisiklását látja a fasizmus és a nacionalizmusok térhódításában, amely a külpolitika mellett az egyes országok belpolitikai életét is eltorzította. Kísérlet, kisiklás, torzulás (melléjük még bízvást odavehetjük a már említett zsákutcát, de a fejlődészavart stb. is): e kifejezéseknél még meg kell állnunk, mielőtt vázlatosan rekonstruálnánk Az európai egyensúlyról és békéről ide vonatkozó részeinek logikáját. Fejlődészavarról csak ott beszélhetünk, ahol lehetséges fejlődés; kudarcról, kisiklásról csak akkor lehet szó, ha kísérlet történt a sikerre, vagy a helyes út megtalálására, azaz: ahol ki van tűzve egy feladat, egy cél, amely felé haladni kell, amelyet el kéne érni. Ennek hiányában linearitás, vagy azt közelítő mozgás mind tényként, mind normaként elgondolhatatlan; csak körforgásról lehet szó, ahol történelemről igazándiból nem lehet szó, csak örök visszatérésről, mint a nem-európai kultúrákban. Bibó szemében ez nem angyali, hanem ördögi körforgás: mint már fentebb láthattuk, a hatalomkoncentrációk, a 52
