Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 8. szám - Hubay Miklós: Naplórészletek
Előzőleg, diák koromban, nem tartoztam Márai rajongói közé. Regényolvasáshoz sohasem volt semmi tehetségem... A Napló hatott rám. Hatásához hozzájárult, hogy épp olvasása közben személyesen megismerkedtem Máraival. Mint mindenkit, engem is elbűvölt szinte sámánisztikusan elragadtatott, pergő csevegésében megnyilatkozó — vagy kinyilatkozó — lénye. Ültem vele (meg az oly csendes, kedves Lolával és fogadott fiúcskájukkal) a genfi cirkuszban, mely a Plainpalais-n ütötte föl sátrát, de csak Jánoska nézte direktben a műlovart és a jegesmedvéket, mert minket közben annak a jóval izgalmasabb cirkusznak csodája kötött le, amelyről Márai suttogott közben. Egy gyerekkori cirkusz volt ez Kassán, sokkalta csillogóbb műlovarnőkkel, shakespeare-i bohócokkal és hallatlanul civilizált vadállatokkal. Azokban a hetekben tanúja — lesütött szemű tanúja — lehettem annak a minden hangos szó nélküli eseménynek, amelynek néma tragikuma felér a kitelepítések és a deportálások végtelennek tetsző menetével: egy magyar író elhagyta hazáját — azzal a baljós előérzettel, hogy ha matuzsálemi kort ér el, akkor se tér talán többé haza. Azokban a hetekben rengeteget nevettünk, mert Márai — a búcsúzó - egyvégtében jobbnál jobbakat mondott. Olyasmit, hogy „Júlia nagynéném ült az ágytálon és valutázott”. Emlékszem, ezt a Huguenin-nél mondta és odakint, a Lac Léman összeszűkülő altesténél, ahol a tó megszüli a Rhőne-folyót, esti fényben - vajdajánosilag - kigyulladt a Mont Blanc. Teljesség kedvéért még fehér hattyúk is rázták a vizet szárnyaikról, óljaik felé totyogva, a csöppnyi Rousseau-szigeten. írói becsvágy Lassan már beletanulok úgy fogalmazni mondataimat telefonba, hogy szórakoztassam (megrendítsem, elbűvöljem, irgalomra bírjam) azt, aki vala- honnét lehallgat. S írásban is ezt ambicionálom. Hogy szórakoztassam (stb.) az olvasót. 0 is: arctalan végzetem. Átfutási idő „... mindnyájan posztumusz könyveinket írjuk” Egy felszólalásból- Fordítsd már le ezt a könyvet! Ha sokat vacakolsz vele, mire végre megjelenik, meg fog halni a szerzője... Az egyik könyvkiadó folyosóján biztatnak munkára ezzel. „Mire megjelenik” - persze, hiszen arra is várni kell. Mert hosszú a nyomdában a könyv átfutása. Esetleg hosszabb, mint az ember átfutása az életen. Legalábbis: az idős szerzőé, a maradék életen. Vagy a fordítóé. 5
