Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 8. szám - Szöllősi Zoltán: Arcából semmi; Szabadon még; Mázas cserép (versek)

Szöllősi Zoltán

Arcából semmi

Mint Föld tengelyének meghosszabbodása, áll a fiú, áll a dombtetőn, ázik lemenő Nap égő pirosában,

Hold sápad a bádog mennytetőn.

Örökléte áramába kötve, jaj iszonyú, ki ne égjen szíve perc alatt, csurog le torkán hang, mert megolvad a szó - tévelyegni néki nem szabad.

Alkony jászlán lomha

szeptemberi felhő,

fűszagú fényt szálaz vén tehén,

nyárfa ezüstútján

Göncöl ragyog elő,

lélek lebeg a völgy tejködén.

Innen, tér és idő

kettős távolából

nem is látszik arcából semmi,

olthatatlan kínja,

csillag izzik, lángol,

honvágya: menni, menni, menni.

Kivérzett sas, elhal a nyitott szárnyú Nap s gyúl már az est égi városa, lent éjbe írt tanyák, krétálló házfalak - keni őket nedves holdszivacs.

1