Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Bombitz Attila: Virtuális Monarchia /A ’monarchikus/ oszt-rákozó’ olvasatok anomáliáiról Cristoph Ransmayr kapcsán)
ismétlődését és belső integráló hatását.' (Zárójelben megjegyzendő, hogy éppen a Habs- burg-mítosz derogáló hatása ellenében született meg Robert Menasse disszertációban is, esszében is, regényben is demonstrált nézete a második Osztrák Köztársaság irodalmának ontológiájáról. Eddigi legutolsó regényében, a Csúszásirányváltóban [Schubumkehr], az osztrákok „muzeológiai”, „babonaizű”, „mítoszhabzsoló” hagyományának jelenvaló múltban élését - veszélyesen és visszamaradottan —, és az azt meghaladni kívánó ,,[poszt]modernizációs”, gazdasági-társadalmi változtatásokat kieszközlő, a jelen pusztulásának tudatában a jövő felé orientáló stratégiák összeütközését modellálja tragikomikus történetben [már a repüléstechnikából kölcsönzött cím erre a kettős, egymástól eltérő irányú mozgásra utal]). Szeretném néhány irodalmi példával illusztrálni a nem-irodalmi olvasatok anomáliáit. Közismert, hogy Thomas Bernhard, ha geográfiailag pontosak és hitelesek vagyunk, először szépen-lassan legyalázta az osztrák vidéket, majd a nagyvárosokra, leginkább Salzburgra és Bécsre zuhintotta cirádás és szarkasztikus szidalomáradatát. Ha komolyan vesszük az osztrákok primitív földhözragadtságát, vagyis hitelt adunk Bernhard szavainak, a könyveiben szereplő neveket - legyen az család- vagy helységnév, legyen az: Ausztria — elsődleges jelöltségükben, azaz realitásuk szerint értelmezzük, lesújtó képnél nem kapunk többet az országról és népéről. Bernhardnak volt baja éppen elég, mert például a Salzburgi Tartományi Bíróság az Ein Kind (Egy gyermek megindul) című könyve kapcsán nem ismerte el az irodalom fikcionális voltát és szimbolikus tartalmát, a Holzfällen (Irtás) című könyvben szereplő Auersberger házaspár pedig magára gondolt ismerni, a rendőrség a megjelenés után azonnal lefoglalta a könyv példányait. Mindez 1982-ben, illetve 1984- ben. Peter Handke Az ismétlésben (Die Wiederholung) az utópia-álmát vélte megvalósítani, és szlovén-hithűsége hozzásegítette ahhoz, hogy újra felfedezze a mítoszt, a mitikus népet és annak varázslatos nyelvét. Hogy a történelem másképpen alakult, mit sem változtat a könyvben körülírt szimbolikus hazataláláson, a jungi ó'sformák újrafelfedezésén, a nyelvbe vetett csodálat újabb és újabb megnyilatkozásán. Az elbeszélés 1986-ban jelent meg, majd kénytelen-kelletlen következtek az esszéisztikus folytatások a jugoszláv események miatt, és Handke csupán az Egy évem a senki öblében (Mein Jahr in der Niemandsbucht) című 1994-es nagyeposzában szakad el - talán már végérvényesen - az aktuahzálható mítosztól, és újra a mindennapi feljegyzések formájához fordul. Christoph Ransmayr Morbus Kitakaró című regénye pedig számos recenzes számára a fasizmus rémtetteinek esztétizálását jelentette, és azonosságokat kerestek a regényben szereplő Moor és a valóságban létező Mauthausen és környéke között, valamint a meg nem valósított Morgenthau-terv (hogyan büntessük a II. világháború bűnös népeit) és a Ransmayr által kitalált, kőkorszaki állapotokba visszavetett ’világ’ „terve” között. E példákat is sorolni lehetne: hogyan válik semmissé az irodalom szabadsága (és képzelete) a reáliákat alapként kezelő nézőpontok kereszttüzében. Christohp Ransmayr pályája kezdetén írt néhány Monarchia-témájú művet. Sikerült is velük újból feleleveníteni a látens, 'monarchikus/osztrákozó' problémát. Az utolsó világ sikere természetszerűleg irodalomelméleti diskurzusok sorát indította meg, amelyeknek 7 A kérdés további érzékeltetésére egy újabb kérdés-feltevés: mi sülne ki abból,ha a fentebb említett önigazoló, azaz ’osztrákozó’ kérdést magyarra fordítanánk? Úgy gondolom, a „mi a ’magyar’ a mai magyar irodalomban” riasztó és igen viszolyogtató kérdésével azonnal zátonyra futnánk. Nem úgy, mint osztrák szomszédaink, akik valószínűleg még mindig a nagynémet nagysággal szembeni kishitűségükből eredendően, további öndefiníciós akciókra vállalkoznak. (Lásd Robert Menase idvágó esszérészletét a Jelenkor 1997/? számában.) 8 Robert Menasse: Die sozialpartnerschaftliche Aesthetik. Essays zum österreichischen Geist, Wien, 1990.; Das Land ohne Eigenschaften. Essay zur österreichischen Identität, Sonderzahl, Wien, 1992. - Schubumkehr, Residenz, Salzburg und Wien, 1995. 9 Irodalmi és nem irodalmi értelmezés, dokumentatív és fikcionális olvasat megkülönböztetéséhez lásd: Bernáth Árpád: Narratív szövegek irodalmi magyarázata, in: Literatura, 1978/3-4. ill. uő: Die Sprache als Sprache der Literatur. Eine Einführung in der Problematik, in; Celebrating Comparativism. Papers offered for György M. Vajda and István Fried; Katalin Kürtösi / József Pál (Hg.), Szeged, 1994. 60
