Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 1. szám - Bombitz Attila: Virtuális Monarchia /A ’monarchikus/ oszt-rákozó’ olvasatok anomáliáiról Cristoph Ransmayr kapcsán)

igen kis része (mondhatni elenyésző része), és mégis! fejtegeti kérdésünket: Ransmayr regénye mennyiben tartalmazza az osztrák „hagyomány” jegyeit. Néhány szélsőséges (és érzékletes) példa a szakirodalomból:

1. Wendehn Schmidt-Dengler örvendetes tényként üdvözli Az utolsó világot, és hangsúlyozza, hogy végre Ransmayron keresztül olyan terrénum szólaltatott meg az osztrák irodalomban, amely tematikájában is, nyelvezetében is nem osztrák, hanem európai mércével értékelendő. (Végre: tehát ami nincs, az mégis van!)

2. Jaroslav Kővár két szélsőséges pont között mozog, egyszerre tekinti osztráknak és európainak Ransmayr regényét. izAz előbbire centrum és annak perifériája közti feszültséget hozza fel mint történetileg ismétlődő tapasztalatot:

....a századforduló és az Első Köztársaság irodalma volt az, amelyben a büszke és gőgös nagyváros és a vidék polaritása erőteljesen kiütközött; a peremvidéken már világosan láthatók voltak a pusztulás nyomai, míg Bécsben még semmi”, (Kővár utal még Ransmayr első regényének, A jég és a sötétség rettenetéi monarchiabeli témájára, a múlt századvégi osztrák-magyar Északi-sarki expedíció történetének újrafeldolgozására, illetve Kafka-reminiszcenciákat vél felfedezni Cotta és K, Gregor Samsa átváltozása és Az utolsó világ átváltozásai között.) Utóbbi argumentációja az európai össz-kultúra omlására vonatkozik: „Ransmayr Cottája nem azért vállalja útját a civilizált világ végére, hogy megakadályozza a civilizáció sejtett pusztulását, hanem hogy legalább maga megértse azt.”

3. Robert Menasse köti az ebet a karóhoz, és az általa feltételezett osztrák problematikát, (amely egyébként globális vonalakban, metamorfikus szinten Ransmayr poétikai megnyilvánulásának egyik szekunder módon kidolgozott alappillére is), belelátja Az utolsó világba. 4 Állítása szerint senki nem kérdezett még arra rá, vajon azon kívül, hogy Ovidius Átváltozás-történeteinek döbbenetes és igen jól sikerült újramesélése nem csak egy 10 11 12

10 A Ransmayr-olvasatunkat meghatározó nemzetközi munkákból a következőkre gondolunk: Reingard Nethersole: Marginal Topologies.Space in Christoph Ransmayr's Die Schrecken des Eises und der Finsternis, in: Modern Austrian Literature, 1990/3-4.; Kurt Bartsch: Dialog mit Antike und Mythos. Christoph Ransmayrs Ovid-Roman Die letzte Welt, in: Modern Austrian Literature, 1990/3-4.; Axel Gellhaus: Das allmaehliche Verblassen der Schrift. Zur Prosa von Peter Handke und Christoph Ransmayr, in: Poetica 22, 1990.; Thomas Epple: Christoph Ransmayr: Die letzte Welt, Oldenbourg Interpretationen (Band 59), München, 1992.; Sabine Wilke: Aufklärung und Mythos in der letzten Welt Christoph Ransmayrs Texte zwischen Moderne und Postmoderne, in: Poetische Strukturen der modernen zeitgenössischen Literatur zwischen alter und neuer Mythologie, Metzler, Stutgart, 1992.; Heinz-Peter Preusser: Reisen an das Ende der Welt. Bilder des Katastrophismus in der neueren österreichischen Literatur. Bachmann - Handke - Ransmayr, in: Amsterdamer Beiträge zur neueren Germanistik, Band 38/39, 1995.; Die Erfindung der Welt. Zum Werk von Christoph Ransmayr (ed. Uwe Wittstock), Fischer, Frankfurt am Main, 1997.

11 Wendelin Schmidt-Dengler: i.m.

12 Jaroslav Kővár: Acht Thesen zu Christoph Ransmayrs Roman „Die letzte Welt”, in: Literatur und Kritik, Heft Juni/Juli 1990.

18 Centrum és periféria említése során Kővár elég egyértelműen Joseph Rothot „idézi”: „A határszéli emberek előbb megérezték a háború jövetelét, mint más emberek; nemcsak azért, mert megszokták,hogy eljövendő dolgokat megsejtsenek, hanem azért is, mert saját szemükkel láthatták mindennap a romlás előjelét". (Radetzky-induló) „Ausztria valójában nem középpont, hanem periféria. Ausztria nem az Alpokban van; ott csak zergék vannak, meg havasi gyopár és encián, de a kétfejű sasnak még híre se nagyon. Ausztria valódi mivoltát az örökös tartományok táplálják, azokból töltődik fel újra.” (A kapucinus kripta) - Röviden jegyezném meg, hogy Roth és Ransmayr poétikája nem csupán az idézet szintjén érintkezik egymással (lásd majd Ransmayr első Monarchia-történetét'), de emblematikus-szimbolikus szinten A kapucinus kripta két, itt még mellékes képe („mintha az őskor tört volna be a jelenkorba" és „... [a] gyertyacsonkok... az én szememben a világ végét jelképezték, amely... ezután következik majd be”) a későbbi Ransmayr-féle metamorfikus világban konstruáló alapképpé változik.

11 Ransmayr-féle 'világ-kitalálás' leírásához és értelmezéséhez a metamorfikusságot mint mo- dell-összetevőt használom. A Ransmayr-regények metamorfikus nézőpontú modellálását egy későbbi, Morbus Kitakaró, avagy a vakság regénye című dolgozatomban végeztem el.

61