Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Bombitz Attila: Virtuális Monarchia /A ’monarchikus/ oszt-rákozó’ olvasatok anomáliáiról Cristoph Ransmayr kapcsán)
látásmódját az amúgy is bevallott ’mester és tanítvány’ hagyomány-viszonylatában elemEz az osztrák szellemiségre oly jellemző' és állandó identitás-keresés, folytonosságfeltételezés és az azokra történő, történetileg szinte megszakítatlan rákérdezés az osztrák irodalom védjegyévé vált, mindez világirodalmi paradigmában gondolkodva inkább túlbecsült gesztus, mintsem releváns, önreflexív kérdés-lehetőség. Úgy gondolom, hogy az osztrák és az ezzel történetileg egyet jelentő monarchikus jegyek tipizálása és újrafelhasználása a legújabb diskurzusokban már nem elsősorban irodalomelméleti, hanem ahogy Wendelin Schmidt-Dengler is hangsúlyozta, antropológiai kérdés, amely nem tartozik az irodalmi intézményrendszer körébe. Az osztrák irodalom „lényegét” meghatározni kívánó stratégiák - az alapdolgozatok - tükrében - elsősorban irodalomszociológiai megközelítéseknek tekinthetők, így Magris műve is, amely egyértelműen korhangulatot kíván desztillálni az egyes szöveg-jelenségekből és személyes attitűdökből, és hozzá hasonlóan Greiner történeti nézőpontból filológiai érintkezéseket emel ki, Sebald pedig (kizárólag) szövegközpontú elemzéssel mutatja ki a szerzők közti századnyi epikai táv azonosságait. Egy másik jelentős munka, Klaus Zeyringeré, institucionális, irodalomszociológiai aspektusból (értsd: média- és kultúrpolitika, tematikus mátrix stb.) írja le a nyolcvanas évek osztrák irodalmára jellemző állapotokat. Amit tehát az osztrák irodalom szinte már unalomig hajszolt önvizsgálódásán ért és véghezvisz, az poétikatörténetileg az európai irodalom integrálhatóságának előfeltétele. Hiszen döntő jelentőségű annak a kérdése, hogy ki milyen hagyomány alapján olvas (tehát lehet osztrák irodalmat csak és kizárólag osztrák szemszögből olvasni), más nézőpontból azonban, mivel az irodalom kiléphet szűk patriarkális kereteiből, és meghatározhatóvá lehet akár saját határán, sőt, saját nyelvén túl is, anomáhákhoz vagy leegyszerűsítésekhez vezethet: a múlt századfordulón végbement poétikai történések valóban Monarchia-központúak, (hogy csak a legfontosabbakat: Broch, Hofmannstahl, Kafka, Musil, Rilke nevéhez fűződő modifikációkat említsük), és ezek a későbbiek folyamán erősen befolyásolták és meghatározták más nyelvű kultúrák beszédmódspektrumát. Kérdésfeltevésünk szempontjából tehát, lehet-e - egyáltalán —, érdemes-e a legújabb osztrák irodalmat, azon belül is a reprezentáns Christoph Ransmayrt az egykor újdonságnak számított, később és ma pedig megkerülhetetlen alapként kanonizált poétikai beszédmódváltozások alapján olvasni, azt kell válaszolnunk, hogy (természetesen) lehetséges, de semmiképpen nem elégséges, mert a ’monarchikus/osztrák’ nézőpontú olvasatok leszűkítő (és az elődöket ismétlő) eredményekhez vezetnek. Hasznosabbnak tartom Milan Kundera esszében, Viktor Zmegac elméleti síkon kidolgozott ’európai regény’-fogalmát, esetünkben az ’európai regény’ narratív beszédmódjait szem előtt tartani, nem pedig ugyanezt kizárólagos, önigazolásként szolgáló nemzeti-irodalmi jelenségként interpretálni. Ennek ellenére tény, és ezt a későbbiek folyamán illusztrálni is kívánom, hogy a ’monarchikusság’ jegyeinek vizsgálatai alapján előszeretettel szeretik alkalmazni, és újra meg újra ráhúzni az újabb szerzőkre, a megállapított karakterjegyek * 1 * 3 Alfred Doppler: Die unaufhebbare Lebensspannung: Themen und Tendenzen bei Adalbert Stifter und Thomas Bernhard, ill. Wechselseitige Erhellung: Adalbert Stifters „Nachsommer" - Thomas Bernhards „Auslöschung”, in: Geschichte im Spiegel der Literatur. Aufsätze zur österreichischen Literatur des 19. und 20. Jahrhunderts, Innsbrucker Beiträge zur Kulturwissenschaft. Germanistische Reihe, Band 39, Innsbruck, 1990. - W.G. Sebald: Helle Bildei• und dunkle - Zur Dialektik der Eschatologie bei Stifter und Handke, in: Die Beschreibung des Unglücks. Zur österreichischen Literatur von Stifter bis Handke, Residenz, Salzburg und Wien, 1985. 1 Wendelin Schmidt-Dengler Bruchlinien. Vorlesungen zur österreichischen Literatur 1945 bis 1990, Residenz, Salzburg und Wien, 1995. 3 Klaus Zeyringer: Innerlichkeit und Öffentlichkeit. Österreichische Literatur der achtziger Jahre, Francke, Tübingen, 1992. 0 Milan Kundera: Elárult testamentumok, Europa, 1996. — Viktor Zmegac: Der europäische Roman. Geschichte seiner Gattung, Niemeyer, Tübingen, 1989. 59
