Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7. szám - Csiki László: Tizenhárom remény

XXI.

Dani és a kis szőke Jani anyja Daniék szobájában készíti fel a fiúkat a rájuk váró tárgyalásra. Jani cipősdobozba csomagolt motyója az ágyon hever, az anyja amellett ül. Dani anyja kirakosgatja a maga számára készített bőröndből a holmiját és a fiáét teszi a helyére. Pontosan, nyugodtan mozog. A két fiú melegen öltözve, télikabátosan, felkészülten, dacosan, mégis szeppen- ten áll egymás mellett.- Hány óra? - kérdezi sírósan a kis szőke anyja. - Nekem nincs karórám. Mit csinálnak ezek a gyermekemmel? Senkit nem ismerek közülük...- Anya! - szól rá a fiú.- Tízre kell mennünk - mondja Dani anyja. - A csomagjaik nálunk lesznek, ha kellenének a végén... Tettem be nektek tócsnit. Ha ott mégsem adnának nektek enni.- Ne kössek neki nyakkendőt? - kérdezi Jani anyja. - Szép lenne.- Indulunk - szólal meg Dani. - Menjünk.- Várjunk még - mondja az anya. - Apád azt mondta, az oroszok csendesen leülnek egy percig, mielőtt elindulnának otthonról. Jó szokás. Hallgassatok.

Némán ülnek, magukban búcsúzkodva a háztól.

XXII.

Az iskola dísztermében a „példát statuáló” tárgyalásra összegyűjtötték az arra érdemes tanulókat. Az első sorban azonban az anyák ülnek esendő csomagjaikkal. Mögöttük Ottó apja, az egyedüli férfi a teremben, leszámítva az ajtók mellett álldogáló idegeneket.

A színpadon, hosszú asztal mögött az elnök, az iskolaigazgató és a másik két fácánvadász. Amikor az elnök szólásra emelkedik, látszik, hogy sötétkék zakóhoz, fehér inghez vadásznadrágot visel.- Elvtársak! Diákok! - mondja. - Az ellenforradalmat legyőzte a munkáshatalom. Tanultok majd róla. Pártunk újjáalakult. A nép mellettünk áll. De megbocsájthatunk-e a zavar, a szenvedés okozóinak, a banditáknak? Soha, nem és nem, elvtársak. Példát kell statuálnunk.

Intésére két tanár bekíséri az oldalajtón át a tizenhárom fiút, felsorakoztatja a színpad előtt, háttal a közönségnek, olyan közelségben, hogy a kis szőke anyja előre hajolva, két ujjal lecsippent a fia kabátjáról egy cérnaszálat.- Ezeknek a diákoknak a szülei elnyerték már méltó büntetésüket - folytatja az elnök. - Ők maguk azonban, mint az bebizonyosodott, szintén összeesküvést szerveztek. Nevetséges fedőneveket választottak maguknak: Pöltenburg, Damjánics - meg ilyenek... Fegyverük, zászlójuk volt - még külön nótájuk is, elvtársak. Titokban gyülekeztek. Ók úgy mondták, a magyar szabadságért akarnak küzdeni... De hát mi nem azért akarunk-e?

47