Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7. szám - Csiki László: Tizenhárom remény

- Ilyen jót nem ettem még. Fácánt!

A hét fiú komor és elégedtelen.- Mindenünk megvolt - mondja a kis szőke Jani. - Zászlónk, töltényünk, még a nevünk is. Meg akartuk is. Nem igazság így.- Mi csináltuk az egészet - mondja Ottó.- Ha nem tűzöm ki a zászlót, most hol lennének? — méltatlankodik a súlyzós fiú.- Hallgatnák a rádiót - jegyzi meg megvetően Kornél. Fényképezőgépe most is nyakában lóg.

Mindannyian melegen - a történet folyamán egyre vastagabban - vannak öltözve.- Azért állítsunk őrt - szólal meg az egyik új fiú.- A, vigyáznak ránk - mondja egy másik, az ablak alatt ácsorgó szép asszonyra célozva.

Dani komor és hallgatag, a kis szőke mintegy ösztökéli a tekintetével, s hogy nem szólal meg, helyette kezdi sorolni az aradi tizenhárom vértanú nevét.

A fiúk mintha nem emlékeznének, nem értenék már - elég sok minden történt velük az utóbbi időben —, de azért lejelentkeznek. Az újonnan hozzájuk csapódott inkább értetlenül mormolnak valamit, talán nem is ismerik a neveket.

Aztán Dani megszólal dühösen:- Kussolj! Van nekünk rendes nevünk! Még az is lehet, hogy mi vagyunk a jobbak, csak kikerülhetnénk innen.

Koméiból kitör a felháborodás:- A mieink zártak be, éppen a mieink. Dörömböljünk legalább.

Az új fiúk neki is esnek az ajtónak, a hetek valami okból nem zajonganak.

Az ajtó pedig feltárul. Bertalan tanár, a fényképész Kornél apja és egy másik, nagydarab férfi (Dani apja) jelenik meg, mögöttük az ősz öregember. Az apák! Fáradtak, gyűröttek, kialvatlanok, a nagy teremben talán még kicsinek is látszanak, de valamiképpen súlyosak, öntudatosak. Az örökké lázadó Daninak elakad a szava az apja láttán.- Tessék minket kiengedni innen — mondja vékony, de szilárd hangon az árva Jani.

Dani apja kiválik a hármas csoportból, a nagy termen át hosszan lépdel a fiáig és megöleli. A gyerek érzékenyen, megadóan bújik hozzá, és a fülébe suttogja, akár a vallomást:- Megjöttél. Akkor valóban, éljen a szabadság! - és folyik a könnye, pedig szégyelli.

Bertalan azonban ügyet sem vet az érzékeny találkozásra, ő intézkedik.- Itt kell maradnotok, fiúk - mondja —, most már nincs értelme kimenni az utcára. — Aztán hirtelen elcsuklik a hangja. - Bocsássatok meg - mondja halkan.

Érződik: nemcsak bezárásukért, hanem mindenért, a rájuk váró viszontagságokért is bocsánatot kér, búcsúzásképpen.

Kornél apja is magához öleli a fiát.

45