Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7. szám - Csiki László: Tizenhárom remény

XI.

A kis szőke Jani és anyja egyetlen szobája sarkában nagy fazékban gőzölög a víz a konyhakályhán, alatta zománcos lavór látszik. A ruhák a rücskös falba vert szögeken lógnak. A helyiség tele van cuclikkal és alkatrészeikkel: dobozokban, tányérokon, az asztalon, a padlón torlódnak. Az asszony nyilván ezek összeszereléséből él bedolgozóként. Az ablakot pokróc takarja.

A kis szőke és fényképész barátja szorosan egymás mellett ül az ágyon. A cuclis asztalnál az anyja, egy ideges, megfélemlített, halvány szemű asz- szony és egy férfi, Kornél apja ül. A férfi amolyan „kemény melós”, hátrasimított fekete hajjal, sötét zakóra kihajtott nyakú, fehér ingben, és roppant indulatosan.

— Mik lettetek ti? — fordul éppen a fiúk felé. - Mert én azt hittem, hogy úttörők.

— Engem nem vettek be - szólal meg halkan a kis szőke.

— És összeesküvők lettetek! - háborog a férfi. — Osztályellenségek, vagy mi? Hát... „Nagyságos asszony” én nem erre szántam a fiamat. Az én apám még dolgozó paraszt volt, neki meg már fényképezőgépe van. És én eddig meg sem ütöttem még. De ma vizes kötéllel verem el, ahogy engem az apám.

Az asszony halkan szól, fájdalmasan és groteszken:

— Az enyémet nincs, aki verje.

— Én nem tehetek róla, hogy lelépett valami nőcivel - mondja a férfi, legérzékenyebb pontján találva az asszonyt. Az meg, hogy a gyereke számára feltalált legendát és a maga méltóságát is védje, sértetten is, hisztériásán is rikácsolni kezd:

— Az én uram hősi halott! Hősi halott, érti! És semmi, egy vas nem jár nekünk utána. Nézze meg - mutat körbe a szobában -, ezt érdemiem én? Nekem földrajztanár volt az apám!

— Falun - gőgöli le az asszonyt a paraszti származására büszke férfi. - Bivalybasznádon.

Az asszonyt a fiához rohan, rajta tölti ki a dühét, a vállát rázza:

— Mit csináltál? Mit csináltál te is? Te sem nyughatsz, mint az apád?! Azt akarod, hogy megöljenek? Én ezt már nem fogom kibírni. Nekem egy elég volt. Én nem bírom. Én öngyilkos leszek.

Az önsajnálat és a megalázottság kitörése hidegen hagyja a vendéget. Feláll.

— Én csak annyit mondok, hagyják békén a fiamat a hülyeségekkel. Engem nem fognak elvinni, mint a Kovács Danit. Maga meg, nagyságos asz- szony, kezeltesse magát. Gyere, öcsi. Nem kell köszönni.

Kornél megy az apja után. Az ajtóban megfordul: egy cuclit tart a szájában és ettől bohócos az arca.

Nagy, fülledt csend marad utánuk a szobában.

— Lopnak - mondja halkan az asszony. - Biztosan lopnak. Mert ha nem, honnan a fényképezőgép?

— Ez volt az első díj - mondja a fiú. - 0 a legjobb irodalomból.

Az asszony újra felcsattan, zúg benne még az előbbi indulat is:

— S te miért nem vagy jó? Valamiből. Akármiből.

38