Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Kőbányai János: Üzenet a második évezredre (Szarajevói jelentés ’97 április)
mesternél, akivel zaklatottabb körülmények között többször is készítettem interjút. Budapesten is találkoztam vele, amikor Demszky Gábor hívott számára össze befektető üzletembereket, majd értelmiségi kerekasztal konferenciát. Most a régi munkahelyén, a Vízgazdálkodási Kutató Intézet igazgatói szobájában fogad. Nem sokkal az ostromzár megszűnése után mondott le a posztjáról. Nem értett egyet azzal, hogy felosszák az egységes közigazgatású-sorsú háború verte várost kantonokra, amely mintegy visszavette a túlélés nagy győzelmének örömét és értelmét, hiszen éppen másságuk egysége reményében bírta ki a város a tengernyi szenvedést. Kilépett az SDA-ból is, Alija Izetbegovic kormányzó pártjából, hogy nyíltabban bírálhassa őt, s az ellenzéki Liberális Párthoz csatlakozott. A választáson alig több, mint 3 %-os támogatást kaptak, mégis bevették őket a kormányba, mégpedig a rendkívül fontos menekültügyi tárcát bízták rájuk. Nem szeretem a sok fegyvercsörtetést — mondja. Noha ez a demonstráció elsősorban nem az ellenségnek szól, hanem a saját katonáinknak. 250.000 férfi helyett most csak 22.000-en állnak fegyverben. Legtöbb leszerelt katonának nincs munkája. Négy éves folyamatos életveszély után nem értek véget a megpróbáltatásaik: most nincs miből megéljenek, nem tudják eltartani a családjukat, nem látják a jövőt. Nem fontosak már. Az üzeletekben kapható árukat csak a kirakaton keresztül nézhetik, nem nekik hozták be az országba. Valóságos csoda, hogy mindeddig nem okozott szociális robbanást ez a feszültség. A pompás ceremónia, az új ünnep nekik szól, az ő harcaiknak teremt hagyományt, elégtételt. Magam is alkalmazok közülük párat feketén - másképp nem bírom a kötött keretből kigazdálkodni az adót és a tb-t —, s így tesz mindenki, mert a legális munkaerő elviselhetetlenül drága. Bizonyos mértékig folytatom a polgármesteri munkám egy szeletét: a vízellátás helyreállítását. Most is csak napi tíz órán keresztül tudjuk szolgáltatni a vizet, néhány kerületben annyit sem. A teljes rekonstrukció huszonötmillió DM-be kerülne. A háborút a NATO nyerte meg. Megnyerhette volna előbb is. A helyreállítás és a gazdaság beindulását nem tudom elképzelni a győzők új Marshall-terve nélkül, hiszen a pusztítás mértéke hasonló a II. világháborúéhoz. S Európa azt akarja, hogy mi itt maradjunk. Kellő tőketámogatottsággal 5-10 évre lenne szükség a talpraálláshoz és a felzárkózáshoz. Sokat segít ebben majd az Oresjénél épülő híd, amely épp Magyarországon keresztül csatol be bennünket Európa vérkeringésébe. A Ploce kikötőtől a Száváig tartó autósztrádát is hamarosan építeni kezdjük, ami Európának új ütőeréül szolgálhat. Az Orasje-Zupanya határátkelőnél még igen lassan haladnak előre a híd munkálatai. Viszont újabb és újabb kompállomásokat állítottak fel a folyó két partján, hogy folyamatosan hozzák-vigyék a végtelen hoszú kamionsorokat, a személyautókat, vagy csak a gyalogszerrel közlekedő ingázókat, akiknek munkahelyeit új országhatárok választottak el a lakhelyüktől. Igazi változást csak a szerb korridor és egyszerre bosnyák és horvát határ csomópontján történt. Nincs még egy éve sem, hogy itt cigarettakartonokkal, öngyújtókkal, hangkazettákkal (s alighanem: önmaguk testével) kereskedő fáradt szerb nők ácsorogtak- koldultak az (I)SFOR cseck-pointok homokzsák erődítményei árnyékában, most pedig az a csillagsávos amerikai lobogók mellett felépült az Új Világ kihelyezett államocskája. Mint a Jack London leírta aranyásótelepek, úgy bújt elő a hepehupás, keskeny út mellett kókadozó sáros szántófóldön a friss deszkából épült bódéváros. Szúr a gyantás illat, minden új, funkcionális és ideiglenes. A cowboy film-díszlet városka bejáratán (amelynek íve alatt marcona arcú kísérőivel be- porzik a postakocsi) hívogató felirat, plasztikusan jelzi a pioneer dinamikájú 74
