Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 5. szám - Kőbányai János: Üzenet a második évezredre (Szarajevói jelentés ’97 április)

A sebtiben kimentett, máshonnan begyűjtött anyag - a városban most különböző helyeken tárolják - katalogizálását megkezdték. 20.000 könyv adatait dolgozták fel eddig. A duplumok, az anyag pótlása érdekében fölvették a kapcsolatot a volt Jugoszlávia társintézményeivel. Zágráb készséggel segít, Belgrád visszautasította az együttműködést. Ausztriába, Németországba és Törökországba küldtek ki kutatókat, hogy az ottani könyvtárakban bosanicának számító kiadványokat, vagy azok másolatait gyűjtsék össze. Az USA angol nyelvű szótárakkal, lexikonokkal, enciklopédiákkal gyarapította az újra munkába kezdő intézményt. Olaszország könyvtárakban használatos technikákkal segít.

Dr. Enes Kujundzic igazgató Magyarországról a középkori együttlét dokumentumainak másolatait várja. S minden, a közös monarchiabeli létre utaló kiadványt. A könyvtárigazgató kiemelte Goldziher Ignác iszlám irodalomtörténetét, amelyet a századelőn adtak ki Szarajevóban szerb (bosnyák) nyelven a monarchia kultuszminisztériumának költségén, Asbóth János híres boszniai leírását, s azt a két magyar nyelvű újságot, amely a századelőn Szarajevóban jelent meg. Kérik — ezúton is hogy a társintézmények tegyék lehetővé a bosanicák utáni kutatást, támogassák, hogy mikrofilmen, vagy digitális eszkökkel másolatot készíthessenek. S amennyiben ez lehetséges: szállással és a tartózkodás költségeivel is támogassák a kutatókat.

Új gyűjteményük a háború szellemi dokumentumaiból áll. Plakátokból, könyvekből, újságokból. Erről a könyvtárigazgató egy kis könyvet is publikált Gutenbergs legacy in war time, Bosnia and Hercegovina the publishing of Periodicals 1992-1994 (Guttenberg örökség háborús időkben, Boszniai és Hercegovinái kiadványok 1992-94) címen. Gyűjteni szeretnék a Szarajevó-tragédiáról külföldön megjelent publikációkat is. A magyar anyag összegyűjtését, s azok kópiáit is (amelynek számunkra is lenne tanulsága) várják.

Arizona a Száva partján

A kultúra könyvnél is eredendőbb közege a nyelv. Hozzátapad minden: a táj lelke, a muzsika, a fogalmi gondolkodás, amelyből szeretetre fölhívás eszméje, vagy pusztításra, gyilkolásra buzdító ideológia sarjad. A nyelv neve: amin e tájon beszéltek, írtak, gondolkodtak, s ezalatt az egész volt Jugoszláviát kell érteni, a szerb, vagy a szerb-horvát volt. Most bosanac-ot, azaz bosnyákot mondanak helyette. Hogyan is lehetne a legszentebb anyanyelvet a szerb, vagy horvát jelzőhöz, vagy azonossághoz kötni, ha hozzá - mint néphez, kultúrához (ami közben a miénk) a legszörnyűbb tettek, a legmélyebb sebek társulnak? Ennek ellenére, nehezen áll rá az ember szája - zavart mosollyal az ajkamra ütök, ha kimondom a szerbet - s ezért írásban, ha a nyelvet írom le, (a zárójel ironikus-önironikus eszközét használva) gúnyolódni kényszerülök rajta. A nyelv megnevezése ugyan messze nem közömbös, de mégis, kényszerű jelzőhöz kötöttségében is az a szellemi létező, amely eddig túlélte mindazt, ami az elmúlt mozgalmas évezredben történt; még a vallásváltozást is. S most ez a nyelv, mint a legbensőbb rezdüléseket regisztráló szeizmográf olyan repedést jelez, amely igazi, mert nem a politika szféráiban megvalósuló töréssel fenyeget. Slobodán Kosanovic, computer mérnökkel, a zsidó hitközség egyik aktivistájával, régi barátommal - az én „hősömmel” - a pápát váró délelőttön ültünk be egy kávézóba, hogy folytassuk élete regénye (s azzal párhuzamban az enyém) következő fejezetét. Megjárt minden

72