Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 5. szám - Kőbányai János: Üzenet a második évezredre (Szarajevói jelentés ’97 április)
A hadrafogható férfiaknak most sem tanácsos átsétálni a helyreállított két híd egyikén, mert könnyen börtönben találhatják magukat. Legtöbben a mai napig segélyből élnek. Hogy teljen az idő, két színház és egy bábszínház kezdte meg munkáját, két helyi rádió és egy tévé dolgozik. Két mozijuk helyreállítására nincs pénz. 15 nemzetközi segélyszervezet dolgozik a városban. Nélkülük elképzelhetetlen a túlélés. Nincs gazdaság, nincs adó: a működéshez szükséges összeg 10 %-ával gazdálkodnak. A legnevesebb segélykampány eredményeképp a Pavarotti Alapítvány Zeneközpontja októberben nyitja meg kapuit. Elsősorban a háborúban sérült gyerekek zeneterápiájával és elemi zeneoktatással foglalkoznak majd. Az itt felépített stúdióban világhírű muzsikusok készítenek felvételeket, s az értük befolyt összeget szintén a helyreállításra fordítják. A pápa látogatása igen pozitív fejlemény fiatal államunk életében, mert szimbolizálja az önálló Bosznia és Hercegovina elismerését és tiszteletét. De a békét magunk között kell megkötnünk. És azokkal nem lehet, akik ezt a háborút kezdeményezték. Kultúra és újjáépítés A háború sokkal összetettebb és bonyolultabb jelenség annál, mint amilyen kép a médiumok nyomán és szerencsére közvetlen élmények híján kialakulhat róla. Nyomulásával, amikor „ott és rajta van” egyúttal tudósít és cenzúráz. Mint áthatolhatatlan vatta zárja el a nyilvánosság elől az esemény gazdag dimenzióit, s uniformizálja olyan lapos panelekké, ahol a csak az (elhúzható) díszlet és a statiszták (kormányok, lázadók, szeparatisták, vagy egyesülők, tüntetők, terepruhás géppisztolyosok, temetőben síró asszonyok) különbözőek, s maguk a hősök — a rettenthetetlen médiasztárok - többnyire személyükben is ugyanazok: nemzetközi stáblistás vándorcirkusz, tagjai jól ismerik egymást a különböző konfliktusövezetek sajtókonferenciáiról, ostromlott városok egyetlen épen maradt és működő hotelbárjából, ahol az ágyútűz ellenére a makulátlan fehérkabátos mixer jéggel szolgálja fel a whiskyt. Pedig nemcsak a vér, a romok, a pusztítás egyértelműen negatív fogalmai kapcsolódnak a háborúhoz, de fölfedezhetőek benne azok az elemek és értékek is, amelyek magának a háborúnak előbb-utóbb véget vetnek egyszer. Finomabb és kevésbé látványos mechanizmusok, amelyeket a sajtótájékoztatón, vagy a szafari-lövészárok látogatáson tettenérhetőek. Ezek a hajszálcsöves terjedésű folyamatok biztosítják a fizikai túlélésen túl: a tartás, a szolidaritás, a hűség, a hit, a testvériség készségeinek speizolását békésebb időkre. Ez a közeg, vagy inkább lételem: a kultúra. Rendszeres előteremtése és fogyasztása a négyéves szarajevói ostrom alatt legalább annyira a fennmaradás záloga volt, mint a kenyér- és gyógyszerszállítmányok. A fekete-fehér egyértelműségekre csupaszító helyzet nem műfajoknak, stílusoknak, de magának az absztrakt értelemben vett kultúrának nagy, és az egész világra kiható érvényű pillanatot nyújtott. Bebizonyította: ez a század végén annyira megkérdőjelezett funkció kiélezett helyzetben ugyanolyan „prioritással” rendelkezik, akár a kenyér és a víz. A romok, sírok, síró asszonyok leitmotívjai helyett jobban érdekelt a kultúra szerepe és lehetősége. A fegyverek elhallgattával, most is ezen a láncon követem a boszniai eseményeket: az újjáépítésben hogyan vesz részt, milyen új kihívá68
