Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 5. szám - Szárnyas Gábor: Álláskereső' tréning

hirdetésfelvevő). Ezután egy másik formanyomtatványon összegyűjtöttük, milyen iskolákba, tanfolyamokra, szakkörökre és egyéb képességfejlesztő vagy tudattágító kurzusokra jártunk, valamint hogy milyen képesítéseket szereztünk, mihez értünk és mit csináltunk már, majd a rengeteg adat birtokában mindenki elmondta, hogy milyen állást is szeretne. Az érettségizett, alapfokú nyelvvizsgával rendelkező Magdi, aki különböző adminisztratív munkaköröket töltött be, és régebben egy vállalati újságban is publikált, legszívesebben nyelvet oktatott volna, de egy szerkesztőség ajánlatát sem utasította volna el. A szintén érettségizett Jutka idegenforgalomban vállalt volna állást, de nem beszélt idegen nyelveket, viszont tudott számítógépen dolgozni. A könyvtárosi diplomával rendelkező, negyven körüli Ildikó szintén nem beszélt idegen nyelven, de már volt vállalati könyvtáros és üdülőgondnok is a tihanyi újságíró üdülőben, s ő szintén az idegenforgalomban szeretett volna elhelyezkedni. A közgazdasági szakközépiskolában érettségizett, húszéves Edina és a huszonnégy éves, villanyszerelő Tibor tanult szakmájuknak megfelelő állást kerestek, a gépelni tudó, angolul beszélő Ágota pedig a titkárnői állást célozta meg magának. Kati mindenkinek neve mellé fölírta a táblára, hogy hol és mit szeretne, vagy tudna dolgozni, és megkért bennünket, ezután teljes erővel ezen célok elérésére koncentráljunk. Javaslatára meg is fogalmaztuk közösen a csoportszabályokat (pl. információk továbbítása; a témánál maradjunk!; lényegre törekvés; figyelmesen hallgassuk egymást; empátia stb.), amelyek piros nyomtatott betűkkel fölkerültek a fóliatáblára.

Ezeknek jegyében a következő néhány nap a bemutatkozó kártyák, az önéletrajzok és az utóbbiakhoz csatolandó kísérő levelek megfogalmazásával telt. A bemutatkozó kártya mind méretében, mind tartalmában a névjegykártya és az önéletrajz közt helyezkedik el, a lényeg az, hogy az álláskereső úton-útfélen otthagyja, boldog-boldogtalannak a kezébe nyomja, hátha valami olyan helyre kerül, ahol örömest alkalmaznák. Keresett állásként azt a munkakört kellett ráírni, amelyeket betöltene az álláskereső, ám ennél sarkalatosabb pont a „képességek”, ahová az ember értelemszerűen nemcsak azokat sorolja föl, amiről papírja van. A piros dossziéban lévő, Job Finding Club fejléces útmutatója szerint: „Ne feledje, hogy egy adott területen szerzett képesség átvihető egy másikba. Pl. Egy gépírónő, aki pénztáros szeretne lenni, mondhatja, hogy nagy a kézügyessége. Egy segédápoló, aki pénztáros szeretne lenni, mondhatja, hogy tud tapintatosan, ügyesen cselekedni.”Önéletrajzot háromféleképpen írhattunk, lehetett funkcionális (kifejezetten egyfajta munkakörre), kronologikus (a képességek és a sokoldalúság leírása), valamint kombinált. Az önéletrajz lényege minden esetben az, mondta Kati, hogy a munkáltatónak bebizonyítsuk, mi vagyunk a legmegfelelőbbek a keresett állásra, jobbat keresve sem talál. A piros dosszié útmutatója szerint pedig „bebizonyosodott, hogy az álláskereső módszerek közül a leghatékonyabbak közé tartozik”, de „két oldalnyi szövegnél ne legyen hosszabb, mert ezen túl olvasása már fárasztóvá válik, ezzel szemben egyetlen oldalt írva esetleg nem ad elég részletet ahhoz, hogy fölkeltse az érdeklődést”. Sőt, hosszú listáját olvashattuk azoknak a leíró igéknek és jelzőknek, amelyek pozitív benyomást kelthetnek a potenciális alkalmazókban. Elkészült és Kati által lektorált műveinket Eszter vitte gépbe és nyomtatta ki egy csomó példányban. Közben kedd reggel Vali, a másik klubvezető félrevonult Magdival egy kis irodába önéletrajzot írni, mert a klub fülest kapott egy megüresedett állásról, egész délelőtt ott voltak, délután Magdi személyesen vitte el az eredményt, s szerdán munkába is állt német nyelvű levelezőként. Csütörtökön Évát fogadták Katiék azzal, hogy jelentkezzen egy éppen a városba települő német-magyar kft. munkaügyisénél, szalag mellett dolgozó lányok mellé kerestek csoportvezetőt, pénteken már jött a

34