Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Kovács István: Mit jelent nekem március idusa?

népszuverenitás Franciaországgal azonosított és felmagasztosított eszméjére. Megszületett a modern, polgári nemzet, az állam működtetésének hatásos új formájaként, s fényesen kiállotta az első' próbákat, el egészen Napoleon oroszországi hadjáratáig és Waterlooig. Ekkorra azonban már Európa-szerte, só't, mesz- szi túl rajta az Amerikákig elterjedt az új isten kultusza, és tarsolyában a Forradalom nagy eszményeivel mindenfelé magához hódította a jobbra vágyók legnemesebb érzelmeit. Azt pedig nemhogy ők, de még a legreakciósabb konzervatívok sem képzelték, hogy épp a nemzet lehet egy újfajta abszolutizmus melegágya. Vagy olykor akár nem is olyan nagyon új fajtáé, mint Louis Napoleon példája mutatja. Hosszú távon, igaz, efemer és komikus példája, ám Párizs szép orcája máig viseli az akkor reávésó'dött ráncokat.

A modern nemzet ellentétben a népszuverenitással és az alkotmányos monarchiával, nem volt hosszú civilizációs folyamatban kifejlődő és politikai alkalmazásokban javítgatott szerkezet, így nem lehetett látni gyönge pontjait s a benne rejlő veszélyeket. Látványos hadi, politikai és gazdasági sikerein túl talán még újsága is fokozhatta vonzását tájainkon, ahol az Occidenshez képest általában lassúbb és szigetszerűbb volt a civilizáció folyamata, s úgy látszhatott, hogy egy Nyugaton is viszonylag új szerkezethez alkalmazkodva „megspórolhatok” az elmulasztott lépések. S hogy ez nem látszat volt csupán, azt jól mutatják a 19. század növekvő s a század második felében hellyel-közzel már nyugati szinteket ostromló gazdasági és civilizációs eredményei. Az pedig, hogy a civilizációs eredményekkel párhuzamosan nőnek-e, s hogyan, a civil társadalom helyesebben a különféle civil társadalmak esélyei Szűcs Jenő hármas felszabadításának az értelmében, az itt - néhány megszállottól eltekintve, mint Arany László vagy Mocsáry Lajos - a Millenium felé szédelegve már senkit sem érdekelt. Elérkezett a Feszty-Körkép pillanata, de '48 többnyire tiszta szívű és gyakran tiszta elméjű politikusai állhatták volna alakjaihoz modellt. A kép logikus végkifejlete az ő mentalitásuknak illetve korukénak, amikor a nemzet minden közösségi érzelmet magához ragadott, azt is ami az otthont, a szülőföldet, a hazát illette meg. 1848- 49 lánglelkű politikusaiban és hős honvédéiben a nemzet nőtt a legfőbb értékké, amiért szélső esetben hajlandók voltak feláldozni mindent: életet, otthont, szülőföldet, hazát. A Szabadságharc vezetői azzal a büszke tudattal menekülhettek, hogy a haza elveszett, de a nemzet él. Hiszen abban a pillanatban úgy gondolták, hogy ők a nemzet. És nem is egészen alaptalanul. Gondoltak-e Petőfi Pusztametaforájára? Nem valószínű, mert a metafora teljes megértéséig Jancsó- Hernádi Szegénylegényedéig kellett várni.

De Arany, Arany úgy látszik megértette a metaforát és vállalta a betyármagányt. Vállalta a nemzet tragikus sorsát, nagy verseiben újra meg újra hitet tesz mellette, pátosszal akár, ami tőle különben idegen. A Széchenyi emlékezete, a Rendületlenül, a Magányban: „Ébren a honfigond virrasztva mécsei, / Homlokra összegyűjti a redó't. / Vajúdni meddig tart még e világnak?” „És - kebleden be- vérző honfiseb - / Bújsz a tömegben, átkos egymagad.” Arany a megváltozott időknek és saját természetének megfelelően megírta Petőfi nagy Pusztaverseinek a megfelelőjét hazáról és szabadságról, „a szó hazafiúi értelmében”. Ezek a nagy nemzetféltő és jövőbe-mutató versek elsősorban 1860 körül jelentkeznek. De egész életén át jelen van a „haza” Arany verseiben „a szó egyszerűen fiúi értelmében”, úgyhogy Szabó Zoltán joggal emelte ki épp ezeket a verseket és rajzolta meg köréjük Szerelmes földrajzában Arany Alföldjének világát. „Petőfi Alföldjének középpontja a puszta, a néptelen sík, melynek peremén, mint határkövek állnak a városok tornyai. Arany szülőföldjének középpontja a falu, körülötte a határ, »Isten maga telke«... Más táj ez, egészen más. Ha Arany szülőföldje

95