Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Kovács István: Mit jelent nekem március idusa?

környezet szerint a róna és megművelt föld gyepűjére esik, Arany élete kor szerint a pusztai Alföld eltűnése és a földművelés alá vett Alföld kialakulása közé esik. Ahogy Szalonta mellett ott látja a régi Alföldet, mely gulyásoké, csikósoké, kondásoké, betyároké, pákászoké, rideg legényeké és réti embereké, úgy ha életében hátrafelé tekint, a pusztai, a műveletlen Alföldet látja. Ha előre: a mai Alföldet, a parasztokét. Költészete érinti az egyiket is, a másikat is, mint szülőföldje és kora. Verseiben még ott a betyár, még temetik a vén gulyást, de a »Családi kör« képeiben már falusi udvar idilljét rajzolja s a »lacikonyha« vásári népe ünneplős paraszti nép. Az élet gyűjtőhelye itt nem a betyárok gyűjtőhelye, útonjárók menedékhelye, csikósok jászola: a csárda, hanem a falusi nép életének középpontja: a vásár... Petőfi nincs kötve a maga tájékához, éppen azt szereti, hogy száguldozhat fölötte, Arany mindvégig szalontai marad, földhözkötött, mint a földművesek, csak az reális számára, ami föld, sőt csak az, ami hazai föld.” Igen, csakhogy Arany földhözkötöttsége nem föltétlenül állítható szembe Petőfi száguldozásával, mert Arany földhözkötöttsége, akárcsak Petőfi pusztája, végtelen és szabad. Kozmikus. Az a hely, ahol azonos a haza és az én. „Légy, ha bírsz, te »világköltő« / Rázd fel a rest nyugatot: / Nekem áldott az a bölcső, / Mely ma- gyárrá ringatott; / Onnan kezdve, ezer szállal / Köt hazámhoz tartalék:” azonos a szülőföld és az én, ezért onnan „végleg elszakadni: lelki öncsonkítás”. Vagy ahogyan „ugyanarról másképpen” írja Szabó Zoltán: „A pesti vásárból az öreg Arany a »gyékényes, abroncsos alföldi szekér«-tői nem a szabad puszták üzenetét kéri számon, hanem a pirosló búzamagot, »Mezők üde lelkét: friss szénaszagot«. — Kérdése gazdai: »Odakünn, már, ugy-e, megért a kalász?« Gyermekkora a parasztgyerek gyermekkora, »markot hajtani kezdett«, szégyene, a paraszti szégyen, »így - vézna, ügyetlen testi dologra - / Adtam fejem a bölcs tudományokra« s emléke a libapásztoré: »Olykor a rét sás-szegélyű mentén / Ábrándozva, lúdjait követvén: / Gyönyörködött benne, amint úsztak / S magok után fénybarázdát húztak«. Petőfi a nép ügyétől nem szakadt el soha. O a maga paraszti természetétől nem szakadt el. Petőfi az Alföldet szereti. 0 a földet.” Igaz és szép, de valahogy túlsarkított. Hiszen itt is „a haza legelső, legszűkebb érzelmi értelme: az otthon ragyog, a varázsos, elmosódó és békés színek összhangjában.” Amelyet Aranynál olykor csakugyan „földközelbe” ránt a kakofónia. Természetes kifejeződéseként talán, hogy Arany sem mindig lelte, vagy talán többnyire nem lelte „honját a hazában”. Talán épp honvágyát mutatja a verseiben időről-időre felcsillanó irónia? „Mennyi seprő a pezsgésben, / S mily kevés bor! ... Volt elég, / Kit nagy honszerelme vonzott / Megragadni minden koncot, / Nehogy más elkapja még”. A dátum a vers alatt 1877. De „hazafiúi” hang ez, vagy éppen „egyszerűen fiúi”?

96