Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 3. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Óhajtásaim (Kecskemét és népe 1848 tavaszán)

nos 10-10, Szilády Károly nyomdász pedig 8 pengő forintot adományozott. (Tíz forint egy kocsis negyedévi bére volt.)

Amikor pedig néhány héttel később Kossuth a fegyveres támadások miatt arra szólította fel az ország népét, hogy a haza megmentése érdekében gyűjtsenek pénzt, nyújtsanak kamatmentes hitelt, és jegyezzenek kincstári utalványokat, Kecskemét lakossága csaknem feltűnő buzgalmat mutatott: „E város közönsége, valamint az elmúlt idők veszélyterhes körülményei között kitűnő s dicsérettel elismert készséget tanúsított a király és a haza javára tett hasznos szolgálatokban ... a város 11 tizede szerént ugyanannyi küldöttségek neveztettek ki a végett, hogy a lakosokat házanként személyesen meglátogatván, őket a veszélyben forgó haza részére tehetségekhez képest teendő ajándék vagy költsönadásra hathatósan buzdítsák ... a készpénzbeli adományok letételére a városi pénztár, gabona és egyéb termény helyéül a római katolikus egyház magtára, illetve a Cassinó épület pincéje kijelöltetvén.” Jó példával maga a város járt elöl. Elhatározták, hogy 10 ezer forint kölcsönt vesznek fel, amely összeget a honvédelem megsegítésére ajándékozzák. Ebből május végén 8 ezer forintot Budán le is fizettek a volt kamarai főpénztárba.

Sikerrel járt a lakosság buzdítása is. Az egyes tizedeket járó kiküldöttek „jelentik, miszerint felszólításukat számos házaknál méltó részvétellel fogadták, s a lakosok áldozatkészségüket szép eredménnyel tanúsítják, de egyszersmind fájdalommal jelentik azt is, hogy fáradtságokat több szűkkeblű lakosoknál siker nem kíséri, mert számos tehetősek a haza szent ügye megmentésére vagy éppen semmit, vagy csak igen csekély segedelemmel járulnak.” A gyűjtés a jelzett negatív tapasztalatok ellenére számottevő sikert eredményezett. 18 fő 40 db. aranyat (ez kb. 180 forinttal volt egyenértékű), 10 font és 22 lat (kb. hat kiló) ezüstöt ajánlott fel. Ezeken felül a város lakói 1741 pengő forintot és 50 krajcárt adtak össze. Néhányan igen figyelemre méltó összeggel gyarapították az adományt. Szánthó Mártonná 162, Karika János 93, Hajagos Illés 80, Tóth Antal 135 forintot adományozott és a város tanulói is 286 forintot gyűjtöttek össze. (Összehasonlításként jelzem, hogy az 5 ezer lakosú Fülöpszállás 40, az ugyanekkora Majsa 180, a kb. 17 ezer lakosú Félegyháza pedig 498 forintot adományozott.)

Ha rá is hangolódott Kecskemét a nemzeti kormány célkitűzéseire, és tőle telhetőén hozott újabb és újabb áldozatokat, érthetően tovább élte a saját életét is. A polgári forradalom győzelme nem számolta fel a korábbi ellentéteket, sőt több területen még élezte is azokat. Közülük csupán jelzésként említek egyet- egyet. Nem tűnt el a nemesség arroganciája: Tasnádi József kisbirtokos a Mária kápolna mellett két évvel korábban neki kiosztott homokon 48 tavaszán szőlőtelepítésbe kezdett. Felfogadott napszámosaira nemes Ladányi Gergely, az egykori főbíró fia embereivel rátámadott, a napszámosokat elkergette, eszközeiket elkobozta. A tanács kivizsgálta ugyan az ügyet, de teljes határozottsággal nem mert fellépni ellene. A jogtalan és erőszakos földfoglalás több más esetével is szembekerült a város vezetése ezekben a hetekben.

A céheken belül is mind elkeseredettebb lett a hangulat, mivel a kormány idő hiányában nem tudta rendezni a feudális jellegű céhek ügyeit, és a felszabadult legények, a kontárok és működési engedélyre váró mesterek türelme egyre fogyott. Igen figyelemre méltó, hogy a város vezetőinek egy része a Táncsics által szerkesztett Munkások Újsága c. lap segítségével kívánt orvoslást találni ezen ellentétekre. Fejes János ügyvéd, a helyi nemzetőrség egyik lelkes szervezője kérte, hogy „a könnyebb megérthetés végett a már eddig is igen sok fellelkesült ajánlkozók által vasárnaponként az összvegyülekezettek előtt felolvastatnék, s ahol szükséges meg is magyaráztatnék.” Szabó József pedig, a választmány egy

54