Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Dénes Iván Zoltán: Liberalizmus és demokrácia (A magyar liberálisok jövőképe az Ellenzéki nyilatkozat tükrében)
megoszlanak és ez a megoszlás elvileg áthidalhatatlan, s mivel nem lehet értékközösséget kikényszeríteni vagy kialakítani a legalapvetőbb értékek kérdésében, együtt kell élnünk az értékekkel kapcsolatos megosztottság tényével. Ami a demokratikus közösséget ennek ellenére összetartja, az a közös szocializáció, a demokratikus háttérkultúra, az igazságosságon alapuló együttműködés.15 16 TV. Legyünk szegények, de szabadok? ....azon mondás »legyünk szegények, de szabadok« csak ott állhatott, hol egy kis társaság /társadalom/ szűk határai közt, minden idegen befolyás — attól távol tartózkodván, — magától eltávoztathatott: - midőn más nemzetektől külön válva nem volt kénytelen másokkal lelki erőre s míveltségre megmérkőzni. — Azon hajdani korban, midőn a föld még kevéssé népes kiterjedésén egy-egy nemzet mint különvált sziget a nagy tengeren emelkedett ki a míveletlen pusztaságból, akkor a nemzetek ama legelső csecsemős állapotokban talán összefért a nemzet szabadságával annak szegénysége. De most, midőn az emberi nem legtávolabb, legkülönbözőbb nemzetei is oly sok egybekötésben vannak; midőn azokra több vagy kisebb mértékben, de mindenekre az ész világa sugároz; midőn mindenek között a tudományok, isméretek s kereskedelem egy rokonító kötést, egy szét nem téphető láncot fűz; - most a míveltség vezet értékre, ez hatalomra, s a hatalom szabadságra.”10 A fenti idézet szerzője a „régiek és a modemek szabadsága'-nnk constant-i megkülönböztetését alkalmazta és annak alapján élesen szembe áhította egymással a katonai társadalmak helyhez kötött, önmagába zárt és elszigetelt világát a kereskedelem és a műveltség miihó kötelékével egybefonódott modern civihzációval. Végkövetkeztetése így hangzott: „Amely nemzet tudatlan, durva, bárdolatlan, az szegény is; a szegény gyenge, s a gyenge szolga, zsákmánya a hatalmasnak ... a nemzetnek szegénységben maradását azért óhajtani, hogy a gazdagság meg ne rontsa, annyit tesz, mint egy ifjat azért, hogy bujaság ne fertőzze s ne gyengítse, férfiasságától fosztani meg. Egyik oly tehetetlen lesz, mint a másik cselekve hibázni: de gyalázattal tűrő részesévé mások vétkének egyaránt lesüllyedhet.”17 Az a tétel, hogy „Legyünk szegények, de szabadok?’, hamis, félrevezető és tarthatatlan. Akkor is az volt, amikor primitív viszonyok között éltek az emberek, hiszen az egyes emberek fizikai védtelenségük miatt kénytelenek voltak szerződésre lépni egymással, hogy megsokszorozzák erejüket, de egyúttal le is mondtak jogaik egy részéről s azt a társadalomra, egymásra, szövetségükre ruházták. A szükségletek korlátozása egyáltalán nem függetlenséghez, hanem a zsarnokságnak való alávetettséghez vezet, s a sztoikus önkorlátozás passzívvá és kiszolgáltatottá tesz. Nem szigetelhetjük el magunkat az anyagi és szellemi kapcsolatoktól és nem korlátozhatjuk szükségleteinket annak érdekében, hogy függetlenek maradjunk. A primitív viszonyok pedig nem függetlenséget, hanem barbársá15 John Rawls: Political liberalism. Columbia University Press, 1993. V.Ö.: Uő: Az igazságosság elmélete (Ford.: Krokovay Zsolt) Osiris Kiadó, Budapest, 1997. Lásd még: Michael Walzer: What it means to be an American: essays on the American experience. Marsilio, New York, 1992., Ronald Dworkin: Freedom's law: the moral reading of the American constitution. Harvard University Press, Cambridge, MA, 1996, Michael J. Sandel: Democracy's discontent: America in search of a public philosophy. The Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, MA, London, 1996., Kis János: Egy régi kérdés időszerűsége. 1-11. Holmi, VIII, 5,6 (1996) 642-663, 820-828., Uő: Az állam semlegessége. Atlantisz, Budapest, 1997. 16 Wesselényi Miklós: Balítéletekről. / Otto Wiegand/. Bukarest /=Lipcse/, 1833. 113-114., az egész vonatkozó rész: 103-114. 17 Wesselényi Miklós: Báli teletekről. / Otto Wiegand/. Bukarest /=Lipcse/, 1833. 114. V.ö.: Isaiah Berlin: „From hope and fear set free” In: Uő: Concepts and categories. Philosophical essays. Oxford University Press, Oxford, 1980. 173-198. 35
