Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Dénes Iván Zoltán: Liberalizmus és demokrácia (A magyar liberálisok jövőképe az Ellenzéki nyilatkozat tükrében)
got eredményeznek, s nekünk civilizálódnunk kell, hiszen ez ad erőt ahhoz, hogy boldoguljunk, erősödjünk és így legyünk szabadok. Ezt a fejtegetést, Rousseau szükségletrestrikciós, sztoikus gyökerű álláspontjának a bírálatát az 1830-as évek elején a magyar liberalizmus vezéregyénisége vetette papírra. Ez a sokban Montesquieure és Constantra emlékeztető és feltétlenül Rousseauval szembeni érvelés Wesselényi Miklósé. Azé, aki az abszolutizmus ellenfeleként vált ismertté Magyarországon és Erdélyben, s aki a civilizálódás követelményeit és programját fejtette ki a Balítéletekről ben.18 Tíz évvel később pedig ő taglalta a Habsburg Borodalom alkotmányos föderalizálásának és a magyarországi jogkiterjesztő asszimiláció stratégiájának elkerülhetelenségét a „pánszláv veszedelem”, az orosz abszolutizmus terjeszkedésével szemben.19 V. Az Ellenzéki nyilatkozat rekonstrukciója Az ellenzék egyik hivatása minden alkotmányos országban - olvashatjuk a Nyilatkozatban — ellenőrködni a kormány irányában mind jog- és törvényszerűség, mind helyesség tekintetében. Az ellenőrködés a kormány egyes tetteire és mulasztásaira, valamint politikája egészére vonatkozik, s az törvényes és lojáhs kell hogy legyen. Az ellenzék (szinomímái: a magyar alkotmányos ellenzék, a reformpárt) az ellenzést és a pártolást nem személyekhez, hanem tárgyakhoz és tényékhez köti, s a kormánynak nem minden tettét, csak azon tetteit ellenzi, amelyek törvényellenesek, vagy következményeikben a haza közérdekeire s az alkotmányos élet fönntartására és kifejlődésére károsak. A garanciák, amelyek a kormányt visszatartják a minden kormány természetében benne rejlő hatalom összpontosító és törvényt áthágó törekvésektől, nélkülözhetetlenek és elengedhetetlenek: a kormány felelőssége tetteiért, a nyilvánosság (amelynek fontos része maga az ellenzék), az egyesülési és gyülekezési szabadság, valamint a sajtószabadság, az unió Erdéllyel (azaz egy korábbi törvény érvényesítése, tehát egy jogsérelem kiküszöbölése, az alkotmányosság sérelmének felszámolása), s az érdekegyesítés a nemzetiség és az alkotmányosság alapján. Az érdekegyesítést célszerű reformok létrehozásával lehet és kell megteremteni: a közteherviseléssel, a nem nemesek (a szabad királyi városok és a szabad kerületek) törvény- hatósági és helyhatósági jogokban részesitésével, a törvény előtti egyenlőség megvalósításával, az úrbéri viszonyok kármentesítés mellett, kötelező törvény által történő megszüntetésével, amely az állam közvetítésével kell hogy végbe menjen, a hitel és birtokszerzés akadályainak elhárításával az ősiség eltörlése által. A birodalomhoz való viszonyt az uralkodó személye iránti lojalitás, a magyar alkotmányosságnak az abszolutizmussal szembeni védelme és megerősítése, valamint az a törekvés határozza meg, hogy a birodalom kormányzását alkotmányos alapra kell helyezni ahhoz, hogy az uralkodó hatalma szilárd legyen. A Pragmatica Sanctio és az 1790:10. t.c. együttesen határozzák meg a birodalomhoz való viszonyunkat: a már alkotmányos, de alkotmányosságát továbbfejleszteni kívánó Magyar Királyság és a most nem alkotmányos, de alkotmányos alapra helyezendő Osztrák Császárság partneri viszonyát. A magyar ellenzék elveinek kifejtését nem saját maga igényelte, hiszen az eddig is világos volt, hanem a konzervatívok megszerveződése, méghozzá olyan megszerveződése, amely a kormány fenntartás nélküli támogatása jegyében történt. A konzervatív párt gárdáját a kormány és a megyék fó'tisztviseló'i alkotják és az az alkotmánysértő állapotok 18 A kérdéses rész: Wesselényi Miklós'. Balítéletekről. / Otto Wiegand/. Bukarest /=Lipcse/, 1833. 103-114. V.ö.: Széchenyi István: Hitel. Pest, 1830. 56-57. 19 Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Otto Wiegand, Lipcse, 1843. (Legújabb kiadása: Európa Kiadó, Budapest, 1992. Gond. és jegyz.: Deák Ágnes, előszó: Dénes Iván Zoltán). Wesselényi életrajzának és politikai szerepének monografikus (és úttörő) feldolgozása: Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965. 36
