Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Nagy Miklós: A márciusi ifjakról
Nagy Miklós A márciusi ifjakról U Vázlat három forradalmi hónapról gy tetszett, mintha a föld egyszerre kizökkent volna rendes pályaköréből, s valami jótékony lökés által tizenötmillió mérfölddel közelebb jutott volna a naphoz, abba a perifériába, ahol tán a Venus mozog, s annak boldog lakói örvendenek a nap közeiének. (...) Halottá Jenő oly nagy emberek bukását, kik egy halhatatlansággal emelkedtek ki az eddigi világtörténelemből, s őt is megragadta az a titkos delejzet, minek nem tudom a nevét, midőn azt hallá. (...), hogy mint krétarajzot törülte le őket egy tenyérhúzással a história lapjáról a mindenkinél nagyobb óriás: a nép. (...) Ezek az óriási nagyságok az ő bálványai voltak, és mégis lángol a vére, mikor elmúlásukat hallja.” Baradlay Jenő költött alak, ám felszabadult, boldog ámulással teli lelke nemcsak a fiatal (és a múltat 1868-ban sem felejtő) Jókaiéval egytestvér, hanem 1848 márciusában Vajda Jánoséval is: Egünkön egy régen látott Üstökös mutatkozik: A rég bujdosó szabadság Számkivetett csillaga, Mellynek Európába nálunk Végződik el sugara. (Mi újság?) Ugyanebben az időben Petőfi, a jakobinusok tanítványa, sokkal félelmetesebb természeti kép után nyúl: „Föltámadott a tenger, A népek tengere: Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. ” (Föltámadott a tenger) Különböző Jókai meg Petőfi színválasztása is a forradalom első negyedévében. A cenzúrától éppencsak felszabadult Életképek hasábjain az ifjú főszerkesztő vérlázító képek egész sorát vetíti az olvasói elé A világhírű Martinovics összeesküvési pör-ről, de a lezárás mégis szelíd tónusú, „Legyen nyugalma a hamvaknak, kiknek sírját ötvenhárom év simára taposta. (...) Bocsásson meg az ég a holtaknak, mikép mi is megbocsátunk az élőknek. Tűzzétek ki a fehér lobo24
