Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Nagy Miklós: A márciusi ifjakról
gót\ (N.M. kiemelése). Éljen a haza!” Májusban a költó'-jóbarát már a fenyegető közeljövőről beszél, és komor színeket követel a piros-fehér-zöld helyébe: Fessük zászlóinkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa (Fekete-piros dal) A különbség magyarázatára kínálkoznak lélektani sablonok: kékszemű, szelíd elbeszélő, másfelől tüzes, haragos poéta, garabonciás diák, s jónéhányszor elhangzott már a marxisták-radikálisok megrovó ítélete: az egyik csupán liberális (-girondista), a másik forradalmi demokrata (-jakobinus). Nem egészen téves minősítés egyik sem, vakon hinni mégsem szabad bennük. Olvassunk csak néhány részletet Jókai 1848. április 2-án megjelent heves kitöréséből: „Midőn e sorokat írjuk, éjjel van, a szabadság tere tömve van néppel, melly rivallja: fegyverre! fegyverre! Fáklya világnál olvassák föl a ministerek a királyi kegyelmes leiratot, melly tudtunkra adja: hogy a király adott szavát nem akarja beváltani (...) Ki kell hirdetni az országban: hogy a haza veszélyben van. Itt vannak késedelmeskedésünk keserű gyümnölcsei. Mindennap hinni, mindennap megcsalatni és mégis újra reményleni! A végső percre jutottunk. Ki fog a polgárvérről felelni, melly a vakhit miatt omolni talál?” (JKK, Cikkek II: 64.). A politikai-katonai háttér március utolsó napjaiban a következő - a lényeget kiemelve. Az udvar — korábbi ígéreteivel ellentétben — csupán korlátozott jogkört szán a felelős pénzügyminiszternek, ragaszkodik az abszolutizmus évszázadaiból megmaradt bécsi főhatóságokhoz (Királyi Kancellária és Kamara), nem hagyja jóvá az úrbériséget állami örökváltsággal megszüntető törvényjavaslatot sem. A tábornokok reakciósok: „28-án éjjel Lederer főparancsnok lopva akart 31 mázsa lőport Budáról dereglyén a határszélekre (Eszékre, Jelasicséknak N.M.) lekülde- ni.” A puskaport meg a helyzetet pillanatnyilag megmenti „az erélyes nemzetőrség”, s március 31-én éjjel már V. Ferdinánd Batthyányék előtti meghátrálásának híre is megérkezik a forrongó Pestre. Az ügyefogyott uralkodó váratlan „jóindulata” meghatja és lefegyverzi az alapjában még mindig lojális népet. Egyszerre ellenszenvessé lesz a „népköltő” még márciusban megfogalmazott költeménye. „Bármit mond a szemtelen hízelgés, / Nincsen többé szeretett király”. Április elején megcsappan Petőfi nemrég még töretlen népszerűsége, a törvények szentesítése (április 11.), majd a kormány fővárosba érkezése (április 14.) már nemcsak neki árt, hanem valamennyi jakobinus márciusinak. A hónap közepén a fővárosi Közbátorsági (v. Közcsendi) Választmányt is megszüntetik, pedig a forradalmi fiatalok belőle akartak bástyát emelni a nemesi liberálisok meg az őket képviselő miniszterek ellen. Május folyamán növekszik a középrétegeknek a minisztérium iránti bizalma: letörik a lumpen elemek részben antiszemita garázdálkodásait, Kossuth erélyesen hozzálát a pénzügyek rendbehozásához, lendületesen megindult egy 10.000 önkéntesből (későbbi elnevezéssel: honvédből) álló önálló és állandó magyar hadsereg toborzása. Azt már minden hazafi látja, kikkel kell majd harcolnia ezeknek a katonáknak, hiszen május derekán nyíltan kibontakoztak a szerb és erdélyi román elszakadási törekvések (karlócai gyűlés, balázsfalvi gyűlés) Jelasics szeparatizmusa pedig már korábban tudatosult a közvéleményben. A márciusi ifjak liberálisai és jakobinusai egyaránt felismerik a hangulat- változást, és számolnak a délvidéki és erdélyi támadásokkal. Jókai politikai nyilatkozata (Congrev-rakéták... Életképek, május 21.) éppúgy erről tanúskodik, 25
