Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 2. szám - Bálint Péter: Bizonyságtétel az írásról

elfogadja az együttgondolkodásra és bölcselkedésre, az egyszerűségre és őszinteségre buzdító felhívást,

„Mindenekelőtt arra van szükségem, hogy műveltebbé váljak, ámbár a műveltség iránt, vagy amit annak neveznek, a legmélyebb megvetést érzem” ám épp az őszinteséget gyakorolva fejti ki válaszlevelében, az „elméletgyár- tással” szembeni fenntartásait:

„Én, uram, nem gyártok elméleteket; ... és fellázadok, amikor bármilyen szempontból is, legyen az mégoly éleslátásról tanúskodó vagy kellemes is, besorolni igyekszel engem

A kamasz, miközben első levelét írja, olyan bizonytalan és gyakorlatlan a levélbeli megnyilatkozást és a párbeszédszövését illetően, akár a kezdő akvarellis- ta, aki a megfestendő tájjal szemben elhelyezve állványát, az első benyomás igézetében szeretné megfesteni a részletek bőségét, ám kevéssé ismerve a vízfesték és a tempera tulajdonságát, addig-addig javítgat egy elrajzolt formán, mígnem megszárad a lapon a színfolt, s többé képtelen lazúros könnyedséggel egy tónusúvá tenni a képet; máskor meg, hogy elkerülje a kudarcot, túlságosan is nedves ecsettel keni fel a rajzlapra a színfoltot, minek következtében a festék megszalad és egybefolyik a többi színnel, egyetlen ronda mázolmányt alkotva. Az első levelét író kamasz éppily lelkesülten hagyja megszaladni tollát az irkán, hiányosan, töredékesen szerkesztett mondatok sokaságát vetve sebtében a papírosra, nehogy elillanjanak a megváltónak ígérkező gondolatok; ám egyre erősödő kétségei szárba szökkenésével rémülten olvassa újra, s még egyszer újra leírt mondatokat, melyek, legnagyobb döbbenetére, némelykor a mondattan elemi szabályainak is vétenek, máskor nem is következnek egymásból logikusan, olykor pedig — vagy szinte mindig is — egészen másról szólnak, mint amiről szólni szeretett volna, ezért indulatosan és pironkodva húzza át a nemkívánatos részeket, melyek szaporodtával olybá tűnik a szöveg, mint egy lecsupaszított csontváz, ami alig is emlékezteti az eredeti corpusra. Hirtelen lobbant haragjában az egésszel elégedetlenkedve gyűri össze a papírost, rémülten félredobja, hogy erőt véve kétségein és aggályain, a többször is megismételt gesztus után az utolsó változatot olvasatlanul — vagy csak elgyötörtsége okán adva áldását a tőle oly idegen levélre -, a másik megértésében bízva küldje el a távolban lévő társnak.

A kamasz levelet ír, mert minden, ami körülötte létezik, egyelőre érthetetlenül és értelmezhetetlenül, minden, ami körülbástyázza idegenségével — és persze ezzel együtt egy fajta áttörhetetlen magányba is bezárja -, a maga ismeretlen létével, feltáratlanságával és szédítő-delejező valóságával a szemlélt dolgok mélyére hatolásra ösztönzi; meglepő módon nem a célból, hogy a dolog létét és sajátos vonásait tárja fel, határozza meg, hanem azért, hogy a dolgok félelmet keltő és varázslatos valóságának feltárására törekvése közben önmagát ismerje meg.

,.Azután szerettem volna beszélni neked egy új nézőpontról, amelyből megtanultam, azt hiszem eléggé mélyen szemlélni magam. De most nem vagyok ráhangolva a dologra. Rövidre fogva, olyannak láttam magam, mint akit két, gyökeresen ellenséges lényből illesztettek össze, az egyik racionalista és ideológus, a másik misztikus és szenvedélyes, s úgy láttam kettejük konfliktusából fakad minden szenvedésem, valamennyi gyönyörűséges szenvedésem. A megkülönböztetés megmarad, de el is mélyül abban az értelemben, hogy kibékíthetetlen ellentétet fedezek fel gondolkodásom és az érzelmem között: gyűlölik egymást, s amikor nem egyesülnek a végső gyönyörszerzés érdekében, s az egyikük külön úton jár, a másik indulatba jön és megzavarja őt. Ennélfogva örökösen hiszek és kételkedem, hiszek, mert erre késztet a szív, és kételkedem, mert ellene szól az értelem; elvesztem lá27