Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Bálint Péter: Bizonyságtétel az írásról
lyesen élni” lelki parancsolatának engedve), elviselhetőbbnek és vonzóbbnak festi le a másik előtt, mint vergődését a korábbi csapdában: „ Úgy veszem észre, hogy az emberi magányosságnak vannak határai. Ma reggel arra jöttem rá, hogy nem vagyok egyéb, mint az új érzések regisztrálókészüléke és régiek ismétlője, egy olyan gramofon, mely időről-időre, meghatározott időközben ismétel meg már hallott kifejezéseket a létrehozójukétól különböző nyelven”-, állapítja meg magáról szomorúan Riviére, s az elméleti tudására, a művészi alkotásokkal szembeni nyitottságra vágyakozó tizennyolc éves kamaszok elszántságával adja ki egy levelében a parancsot magának és társának: „a mi elsődleges kötelességünk, azt hiszem az, hogy ne irodalmárkodjunk az életünkben. És ez főleg azért kötelesség a mi számunkra, mert a műveltség szinte a mesterségünk. Igyekezzünk lelkünk minden erejével egyszerűek és őszinték maradni magunkkal szemben is...” S hogy a túlfinomult, celebrális és nem ritkán „épületes eszmékkel” átitatott művekkel és az „irodalmárkodással” szembeni idegenkedés mennyire nem csak a kamasz-Riviére egyéni ellenszenvének megnyilvánulása, hanem a két világháború közt felnövekvő írónemzedék jónéhány tagjának tudatos szembefordulása egy avíttnak ítélt irodalmi eszménnyel, mi sem bizonyítja jobban, mint Paul Nizan Összeesküvésének egy levélrészlete, amelyben Rosenthal barátjához írott intelmei, szinte kísértetiesen megegyeznek Riviére fenti javaslatával: „Határozottan fel kell lépnünk a mélyenckedés ellen, amely csak arra jó, hogy megkerüljük a kérdéseket; ehelyett egyszerűen az igazság és a valóság megértésére kell törekednünk, amelyek ugyancsak rendkívül egyszerűek”.^ Egyszerűnek és őszintének maradni -, talán e korán felismert két erkölcsi igény az, ami a legösszetettebb és leghomályosabb kérdéseket veti fel a kamaszok életében; a kamasz ugyanis sorsa és a dolgok elemzése, elemeikre bontásuk és újbóli összeillesztésük folyamán, a szüntelenül felmerülő ellentmondások és kettősségek, analógiák és párhuzamosságok, a mindörökké kérdésnek megmaradó kérdések és az egymásnak ellentmondó bölcseletek fogságában vergődve, éppen azt érzékeli, hogy semmi sem egyszerű, semmi sem válaszolható, vagy oldható meg egyszerűen és végérvényesen. Az őszinteség pedig (amely, tudjuk jól, elsősorban is az egyéni természet oly sok összetevőjétől függ: a szemérmességen és a családi örökségen túl, a múlttal szembenézés bátorságán és a sorsalakító szándék elhatározottságán át, egészen a mindent meggyónás kényszerének való engedelmességig és a jellemszilárdságra törekvésig), a pillanatonként változó énképekkel és jellemgyöngeségekkel, vágyakkal és meggyőződésekkel, érzésekkel és indulatkitörésekkel vajúdó kamasz számára némelykor a leginkább óhajtott lelkiállapot, máskor pedig épp ellenkezőleg, a leggyűlöletesebb kényszer, amely nem hagyja nyugodni, nyugvópontra jutni, annál az egyszerű oknál fogva, hogy sem az őszinteség mértékét és hevességét, sem a kiterjedését és határait nem ismeri, ezért örök dilemmát jelent számára a kezdete és vége, a foka és következménye. Mégis, alig is találni olyan kamasz által írt levelet vagy naplófeljegyzést, amely ne térne vissza szinte rögeszmésen az őszinteség kérdéséhez, jelezve, hogy valamennyi megnyilvánulásának hátterében ez okozza a legtöbb gondot és zavart. Bár Alain-Fournier, aki saját vallomása szerint egy paraszt gyűlöletével veti meg Párizst, a poros falusi utak és erdei vadászlesek, a szatócsboltok és biciklin tett kirándulások feledhetetlen emlékét hordozva emlékezetében, szíves-örömest :l Réz Pál fordítása 26
