Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - A szavak közti csend (Ryszard Kapuscinskivel beszélget Kovács István)
leim emlékezetébe tragikus élességgel belévésó'dtek az éhhalálra ítéltek határon áthatoló hírei. A Polesiének (magyarul Erdőelve — K. I.) hívott terület, amely Pinsket, övezte, Európa talán legszegényebb történeti-földrajzi tája volt. Itt még faluközösségi állapot uralkodott. A paraszti közösség határozta meg egy-egy falu életét, mivel a terület nagy része végeláthatatlan mocsárvilág volt. A falvak szétszórva a mocsárvidék szigetein helyezkedtek el. A közlekedés itt csónak nélkül meghalt volna. Kivéve télen, amikor megdermedt a mocsárvilág. A villany ismeretlen volt, gyantás fáklyákkal világítottak. A kés is az ismeretlen fogalmak közé tartozott. Már csak azért is, mert nem volt mit szeletelni. Kenyér helyett lepényt sütöttek: lisztből és vízből. Ha volt zsír, azt ujjal kenték a lepényre.- Ön találkozott ezzel a - mából visszatekintve - történelem előtti világgal?- Találkoztam, mert benne éltem. Gyermekkorom emlékeztetője egy pár nyírfabocskor; postolynak hívták a helybéliek. Más lábbelire nem futotta az embereknek. Ebben jártak; az volt az előnye, hogy vizenyős, sáros, ingoványos talajon lépkedve a víz kifolyt, pontosabban átfolyt a nyírvesszőfonat rácsain. Ez a bocskor a mocsárvilág lassú felszámolásával napjainkra eltűnt. De beszédes példája az ott uralkodó szegénységnek, nyomornak.- A terület, Pinsk és tágabb környéke, miként egész Kelet-Lengyeolrszág is, több kultúrának, nemzetiségnek, vallásnak, nyelvnek egymásba ékelődő, egymáson áttetsző vidéke volt...- Szülőföldem olyan helyet határolt be, amely egymástól különböző kultúrákat, nyelveket, vallásokat kapcsolt össze. Litvánok, beloruszok, lengyelek, zsidók, ukránok, örmények, oroszok, németek lakták e történelmi tájat. Pinskbe még belgák is elvetődtek. A pinski gyufagyárat ugyanis egy Úri nevű belgiumi zsidó vállalkozó alapította. Szülővárosom lakosságának egyharmadát, szegény zsidók alkották. De a fentebb említett etnikumok összes csoportjai megtalálhatók voltak falai között. Pinsk nem tűnt ki vallásaival, etnikumaival, kultúráival. E tekintetben hasonlított, a kelet-lengyelországi városokhoz. Az elmondottakból következik, hogy rendkívül színes, gazdag világban nevelkedtem. Gazdasági szemszögből nézve a szegénység Svájcának nevezhetnénk gyermekkorom történelmi-földrajzi táját. Az ott élők körében nálunk is természetes, elemi szükséglet volt a tolerancia, együttműködés. Nem tudtuk, mi a rasszizmus, fundamentalizmus. A mi kisvárosunkban mindenki békésen megfért egymás mellett. Ez a légkör számomra magától értetődő volt. Ezért, ha valaki gyermekkoromban azt mondta, hogy ez vagy az az ember zsidó vagy belorusz vagy litván, nem értettem, miről van szó, mért fontos ez. Nem fórt a fejembe az emberek származás szerinti beskatulyázása. Elmondhatom, hogy gyermekkorom világától e vonatkozásban is életre szóló útravalót kaptam. Apám általános iskolai tanító volt. A nebulók egy része vasárnap a pravoszláv cerkóvba vagy a katolikus, görög katolikus templomba ment, a mózeshitűek pedig szombatonként zsinagógában imádkoztak. Apám az ügyeleti rendnek megfelelően sorra látogatta Isten valamennyi házát. Katolikus volt, de amikor az ügyelet megkívánta, minden egyházi szertartáson részt vett. A tanulók ugyanis szabadon gyakorolhatták szüleik vallását, vagy azt a hitet, amelyben nevelkedtek. A tanárok kötelességei közé tartozott elkísérni őket a misére, isten- tiszteletre. Mindenki hihetett a maga Istenében és gyakorolhatta saját vallását.- Tehát Pinskben is megvolt annak a híres vilnai utcának a sajátos helyi változata, ahol egymás melleit állt a katolikus templom és a protestáns templom, a pravoszláv cerkóv, a zsinagóga és a mohamedán mecset... 52
