Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium III. (8. rész - fordította: Szenyán Erzsébet)

szos pocsolyákat a járdáról, a sarat a csatornából, a szemetet a ház elől. A környezet ott kezdó'dik, ahol a bőrünk végzó'dik - a kezünk ügyében van.

Egy kenyai fiatalember, J. B. elhozta Feketén látok című filmforgatókönyvét, hogy olvassam el. Dokumentumnak szánta, s a lengyelek rasszizmusát bizonyító kijelentéseket gyűjtötte benne össze. A lengyelek „niggereknek” nevezik az afrikaiakat, és másodrendű embereknek tartják őket, vagy egyáltalán nem is veszik őket emberszámba.

Annak ismételgetése, hogy a lengyelek között sok a rasszista, nekem már nem jelent újdonságot. Sokkal érdekesebb lenne valami más, nevezetesen annak megvizsgálása, hogy miként terjednek a sztereotípiák. Forrásuk ez esetben a Nyugat. A „nigger” sztereotípiájára azért volt szükség, hogy megindokolja először is azt a történelmi bűntényt, amit a három évszázados rabszolgakereskedelem jelentett, majd a gyarmatosítást, amely, legalább is első fázisában, álnok volt és véres. Ezekben az eseményekben a lengyelek egyáltalán nem vettek részt. Miért vettek át mégis olyan ideológiát, amely nem az ő ügyüket szolgálta? A sztereotípiák keringése nagyon érdekes dolog. Hiszen a XIX. században a mi helyzetünk inkább Afrika sorsára emlékeztetett, mintsem pl. Svájcéra vagy Hollandiáéra: a szomszédos nagyhatalmak gyarmata voltunk. Berlin fennhatósága alá a következő gyarmatok tartoztak akkortájt: Tanganyika, Lengyelország, Ruanda- Burundi. Miért nem született a közös sorsból szolidaritás?

Janusz Tazbir professzor, amikor a lengyelek afrikaiakkal szemben táplált ellenszenvének eredetéről kérdezem, így válaszol: - Olvassa csak el, miket mondtak a lengyelek nemcsak az afrikaiakról, hanem más nemzethez tartozó fehérekről is, pl. a németekről vagy oroszokról! Majd meglátja, mennyire nem válogatták meg szavaikat, mennyire nem takarékoskodtak a jelzőkkel!

Gilbert K. Chesterton a világ lényegén töpreng: „Nem az a gond ezzel a világgal, hogy nem racionális, nem is az, hogy túlságosan racionális. A leggyakoribb probléma az, hogy a világ racionális, de nem teljesen... A valóság legfurcsább jellemzője az, hogy lopva, hirtelen egy centiméternyire letér a kijelölt útról. Az egész egyfajta világmindenségben zajló csöndes összeesküvésre emlékeztet. Az alma vagy a narancs van annyira kerek, hogy annak mondjuk, de kerekségük valójában sok kívánnivalót hagy maga után... És a kiszámíthatatlanságnak ezzel az elemével mindenütt találkozhatunk. Elkerüli ugyan a racionalisták figyelmét, de végül mindig fény derül rá... Egy gondolat vagy elképzelés valóságosságát legkönnyebben úgy ellenőrizhetjük, ha végiggondoljuk, hogy tekintetbe veszi-e a világ rejtett és meghökkentő szabálytalanságait”.

„Egy ősi indiai legenda olyan folyó létezéséről beszél, amelynek folyását nem lehet leírni. Vize egy idő múlva körbe-körbe forog és forrni kezd . Hullámainak sodrában valamiféle káosz és ellentétek sokasága döbbenti meg a szemlélőt: a simaság vetélkedik a gyémánt szimmetriákkal és belesimul az összetartó sávokba. Ez a Purana; mindent magával ragad, örökké zavarosnak látszik, nincs hozzá hasonló, nincs ikerpárja. Ez az a folyó, amely egészen a Paradicsom kapujáig ömlik. Hullámainak villanásaiban fénypitvar, korallfa, tigrisszemekből fűzött lánc, kék Ganges, malachit tornác, lándzsa-pokol és nyugalomba merült tökéletesség dereng. Folyamatos szemlélődéssel megláthatjuk a folyó kettősségét, az ikertulajdonságokat, a párokat, amelyek kis szigeteikre húzódva keresnek menedéket. Szemünk előtt egy fa, korallfa a tigrisszemmel átellenben, lándzsák a tornáccal szemben, majd később — újra azok a pokoli lándzsák a paradicsomi

48