Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11. szám - Nincs időm észrevenni a történet eltűnését (Gion Nándorral beszélget Füzi László)

az elképzelés az összképről, azzal együtt, hogy ismét ugrás következett a nyolcvanas évekbe, majd a jelenbe, közben kimaradt majdnem egy évtized, a háborús esztendőd; és a közvetlenül utánuk következő' időszak. Fontos évtized, és nagyon jól tudtam, hogy mivel kell feltölteni, de túl sok érzékeny témát hordoz, óvatoskodtam hát és raktároztam, az előkészületek kissé hosz- szúra nyúltak, ebben részben beletartozik a korszaknak az imént felvázolt időbeli körbejárása is. Persze nekifuthattam volna előbb is, írhattam volna az akkori eseményekről, természetesen csak virágnyelven, ebben megfelelően kiműveltem magam, ez esetben azonban viszolyogtam az esetleges köntörfalazástól, vagy látszat-megoldásoktól. Érdemes volt kivárni. Az Ez a nap a miénk című könyvet a Virágos katona és a Rózsaméz szerves folytatásaként majdnem olyan lendülettel tudtam megírni, mint az előzőkét regényt, a szálak adva voltak, csak tovább kellett gombolyítani őket, ez huszonöt évi szünet után sem volt nehéz. Gondot legfeljebb a téma sűrűsége, az események sokasága okozott. Kénytelen voltam szelektálni, nem szívesen tettem, de hát nem krónikát akartam írni, hanem annál többet vagy kevesebbet. Regényt.- Nem érezted-e írás közben, hogy már egy másik időben vagy, természetszerűen nem abban az időben, amelyikben a történet játszódik, de nem is abban, amelyikben az első két részt írtad. Mekkora volt a tétje, mi volt a tétje így az írásnak? S lesz-e, lehet-e újabb része a történetnek?- Az írás legfőbb tétje természetesen az volt, hogy a harmadik rész tényleg szervesen illeszkedjen be a trilógiába. Az előzó' kérdésre túl simán válaszoltam, hogy nem volt nehéz a folytatás, az igazság az, hogy ennek a könyvnek a megírása emiatt némi többletkínlódással járt, ezt mostanra akár el is felejthetném, hiszen megcsináltam, amit régóta terveztem és akartam... Csakhogy nem csináltam meg. Félúton ugyanis megálltam. A trilógia minden regényét egy-egy sorsfordító eseményre hegyeztem ki: a Virágos katonát az első világháborúra, a Rózsamézt a második világháború kezdetére, a harmadik regény magát a háborút és az azt követő eseményeket foglalta össze. A háború, a közvetlen megtorlás, az első „szabad” választás még belefért, de kimaradt legalább öt év, amivel össze kellett kötnöm az eddig megírtakat. Nem akármilyen időszakról van szó. Ekkor robbant az első bomba az egységesnek vélt kommunista világban, a Tájékoztató Iroda a láncos kutyával, ami döntően meghatározta az immár másodszor is kisebbségbe került bácskai magyarok sorsát. Már az Ez a nap a miénk megírása közben éreztem, hogy ajtót kell nyitnom egy negyedik regénynek. A nyitás megtörtént. A negyedik regény elképzeléseim szerint nem illeszkedik bele teljességgel, de egyértelműen rátapad a trilógiára. Még ebben az évben belekezdek, előtte azonban meg kell írnom egy tv-film forgatókönyvét a balkáni polgárháború magyarországi hullámzásáról. Szerződésem van rá, nem térhetek ki előle, nem is akarok. A századvégtől elkezdett történetek folytatódnak.- Amikor találkozunk, mindig érzem rajtad, hogy a történeteidben élsz, azokkal foglalkozol. Milyen „hétköznapi" létet engednek meg, szabnak meg számodra a történeteid, hőseid?- Viszonylag békésen és nyugodtan élek nagyjából, de csak nagyjából szabályozott ritmusban. Délelőtt és éjszaka leginkább egy nagyon régi, állítólag értékes íróasztalnál ülök egy régi széken. Délután aludni szoktam. A

15