Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11. szám - Gion Nándor: Aranyosról , illetve kettős szerelmeimről (Naplórészlet)
Gion Nándor Aranyosról, illetve kettős szerelmeimről (Naplórészlet) V alamikor nagyon régen 1971-ben és 1972-ben nagy vehemenciával megírtam egy szerencsétlen sorsú naplót, ami a kelleténél jobban forgalomba hozta a nevemet politikai körökben, és ahogy az lenni szokott, jöttek a kellemetlen következmények. Túl korán kezdtem naplót írni, és miután erre rájöttem, hanyagoltam ezt a műfajt ezután vagy húsz évig, bár akkoriban, a hetvenes évek legelején nem nagyon izgattak a kellemetlenségek, ez valahogy hozzátartozott a vagány írói magatartáshoz, meg aztán a korábbi könyveim körül is voltak kisebb-nagyobb politikai kavargások, mindegyikből kiügyeskedtem magam, még az obiigát önkritikát is sikerült elsumákolnom, holott a pártfegyelem kötelezett az önkritikára, többen figyelmeztettek rá, de ilyenkor bölcsen lapítottam, vagy viszont-figyelmeztettem a buzgó aktivistákat, hogy másutt is vannak még felülvizsgálandó zavaró jelenségek, amelyekhez esetleg nekik is közük lehet, így hát a hullámok lecsillapodtak körülöttem, és kialakult egy olyan csöndesen fortyogó nyugalmi állapot, miszerint az irományaimra éberen kell odafigyelni, de nem érdemes kötözködni velem, mert sunyi módon úgyis kioldalgok a bajból, - valamit tehát mégis sikerült ellesnem Gallai nagyapámtól, akinek a nevét nem véletlenül említem ezen naplójegyzetek legelején -, szóval figyelő' szemekkel békében hagytak, tulajdonképpen a korai naplóügyet is szerencsésen megúsztam, bár az országhatárról szigorú egyenruhás emberek visszafordítottak, ez is hozzátartozott nevem forgalomba kerüléséhez, a naplót diplomáciai tiltakozások nyomán kivonták a nyomdából, könyv sohasem lett belőle, talán jobb is így, számos ostobaságot írtam bele, ma már nyomtatásban főképpen a szerelmi ügyeimet hagynám benne, azokat a részeket, melyekben elmarasztalóan szólok emberekről, akik akkor nem védekezhettek, sietve kitörölném, és lányomat, akit egy hónapos korában láthattam meg először, jobban megszerettem, mintha fiúgyerekként született volna, pedig én helyette első fiam után második fiút reméltem, és csalódásomat hangoztattam is mindenfelé. E kissé cirkalmas mellébeszélés után illene rátérnem a lényegre, Aranyoshoz fűződő szinte makulátlan viszonyomra és ritka-tiszta érzelmeimre, amit az is bizonyít, hogy megkértem a kezét, ő szép nagy barna szemekkel nézett rám és igent mondott, én meg tiszta érzelmeimet bizonyítandó, mégsem vettem el feleségül, sőt hazug kifogásokkal elszöktem mellőle, mert úgy gondoltam, hogy nehéz sora lenne mellettem - ez nem vicc és nem hazugság 1
