Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Gyergyádesz László: "A földnek szíve van" (Tizenöt éves a Kecskeméti Képtár)

amit zsebükben szorongatnak. Megfigyelte őket, amint izzó szemmel kémlelnek az éjszakába, melyben rongyos ruhájuk színe egybeolvad a sötétséggel.”6 A leírás ráillik olyan birtokunkban lévő főművekre, mint az „Agrólszakadt” (1905 k.), vagy a „Kocsmában ülő” (1900). Barátokat is talált köztük. A legmélyebb kapcsolat egy váci földműveshez, Kurdy (Nyuli) Bálinthoz fűzte. Halála után szinte mitologikus alakká emelte őt, a jóság és a tisztaság szimbólumát látta benne. A Képtárban kiállított tömbszerűen megfogalmazott, lényegretörő portréja (1890 k.) egyik fontos előképe a későbbiekben Nagy Balogh János (Önarckép, 1914 k.) és Nagy István által megteremtett szegényparaszt ábrázolásoknak. Mednyánszky László élete végén, az I. világháborúban hadirajzolónak állt, és bejárta a fronttal együtt vonulva Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt. A halál és a gonosz mindennapos tevékenysége, a memento móri, a földi hiábavalóság, az ember eltorzuló érzelmei mélységesen felkavarták (pl. „Enyészet” 1917, „Halott orosz katona” 1914-1918). A „nagy élményben” rejtőző kegyetlen válasz kerek egésszé tette az életművet.

A halál ennél még keserűbb élménye fűződik Farkas Istvánhoz (1887-1944), aki egy Auschwitzba tartó vagonból hagyta hátra utolsó sorait (Kecskemét, 1944. június 23.): „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni.”6 7 A Glücks-hagyaték legtöbb műve (62 db) Farkas István alkotása. Nem véletlen, hiszen a pesti pékmester közvetlenül a művész fiaitól vette meg képeit (s ezzel együtt az egykori Wolfner-gyűjtemény jelentősebb darabjait) 1945-1948 között. Apja, a cégalapító Wolfner József, nevezetes személyiség volt a századelőn. Ó indította el például 1902-ben a Művészei című folyóiratot, melynek szerkesztője Lyka Károly volt. A még gimnazista Farkas István az ő révén ismerkedik és barátkozik meg Egry Józseffel és Réth Alfréddal. A Singer és Wolfnerrel 1898-tól szerződésben álló Mednyánszky magával viszi útjaira a tizenhárom-tizennégy éves fiút, aki ekkorra már döntött, festő szeretne lenni. A Mednyánszkytól kapott alapvető élményt fokozza, hogy a neós korszak idején Nagybányán folytatja tanulmányait Ferenczy Károly keze alatt. Később Münchenben, de még inkább 1911-14 között Párizsban közvetlenül megtapasztalhatja a művészet új felfogását, az avantgarde irányzatok megszületését és térhódítását, ő maga is hamarosan kubista kompozíciókat készít. Ez utóbbi korszakából nem, de az ezt megelőzőből (1904-ból és 1906-ból rajzok és akvarellek). illetve az azt követő I. világháborús időszakából már rendelkezik gyűjteményünk alkotásokkal (pl. „Fekete vázlatfüzet” 1916).8 1924-től Párizsba költözik (1932-ig), ahol az 1928-ban megjelent a Correspondances-album álomszerű, szürrealisztikus, az absztrakció határát súroló képeivel (,Vizek mélyén” és „Üvegablak”) nagy sikereket ér el. Az 1930-as években születnek meg Farkas fő művei, s rajtuk a jellegzetes „Farkas-vakságban” szenvedő figurák (,Vörös asztal körül” 1930, „Fiatal részeg költő és az anyja” 1932). „Nyomasztóan sötét, terhesen torz rajtuk az élet. (...) A festő érzi a tragédiát és tudja, hogy hiába minden, nincs segítség. (...) Talán maga sem tudja, mennyire benne van, testestől-lelkestől, képeiben. És mennyire benne van korunk egész tragédiája is.”9 A szimbolika és a látvány, a

6 1897-es párizsi világkiállításának Adrien Remade által írt katalógus eló'szavából. Kállai Ernó' nyomán idézi: Egri Mária: Mednyánszky. Corvina, Bp., 1975. p. 9.

1 S. Nagy Katalin: Farkas István. Arthis Alapítvány, Bp., 1994. p.196. (Oeuvre-katalógussal, dokumentumokkal, bibliográfiával stb.)

8 Sajnos a grafikai anyag bemutatását csak időszakos jellegei tehetjük meg az állagmegóvás miatt. Legutóbb 1994. június 3-augusztus 21. között voltak láthatóak a Cifrapalotában.

9 Nyilas-Kolb Jenő: Farkas István. Bisztrai Farkas Ferencz kiadása, Bp., 1935. p. 28.

94