Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Lőrinczy Huba: "A műveltség meghalt, a nihil él " (Márai Sándor: Jelvény és jelentés)
légkörét, őrzött és őrző különös viszonyát s egy fogságra vetett szellem tehetetlen vergődését, személyiségének, intellektusának mégis megóvott fölényét és integritását. E két jelenet (kivált az első) a Márai-próza legerőteljesebb, legtelítettebb produkciói közé tartozik. Aligha meglepő, hogy Péter, a narrátor ab ovo gyanakvással, viszolygással figyeh, majd teljességgel elutasítja a nácizmust. Túl azon, hogy a Garrenek művének, a „fausti” kultúrának örököse s folytatója ő, alakmásként teremtójének érzelmeit s gondolatait is birtokolja. Márpedig Márai az 1930-as évek legelejétől — nem csupán a Sportpalastban hallott Führer-beszédtől — eltökélten szemben állott Hitlerrel és mozgalmával, egyebek közt az ezredéves európai műveltség halálos veszedelmét látva benne. Nem akárminő pohtikai ösztönre, illetőleg elmeélre vall ez, hiszen nemzedéktársai közül például a vele egykorú Szabó Lőrinc 1939-ben is teljes azonosulással, magasztaló hangnemben írt két élménybeszámolót a Kroll Operában elhangzott Hitler-beszédről (vö.: Rába György: Szabó Lőrinc, Bp., 1972., 107., 172.). Péter véleménye és magatartása ilyképp magától értetődik — ámde mi készteti Tamást a jelvény viselésére, mi sodorja őt a nácizmushoz, mi teszi feltétlen „Vezér”-rajongóvá? A regény — kimondatlanul bár — e fejleménnyel érzékelteti, hogy a Hitler hozta romlás nem csupán a „Garrenek” művét, a „fausti” kultúrát kezdte ki, hanem immár a famíliát is; a méreg mindenüvé beszivárog. A család ilyetén meghasadása a műveltségteremtő és -hordozó polgárság elernyedését, meghasonlását (is) szimbolizálja. Ámde Tamás nemcsak jelképi okokból fogadja be nagy készséggel a mételyt. A Jelvény és jelentés egyéb, személyes, illetve a személyiségben rejlő indokokkal is magyarázza ez átalakulást. Az már a Féltékenyekbö\ kiderült, hogy Tamás képtelen felnőni, még mindig a hajdani zendülést, az egykor volt játékot, a bandázást folytatja, s az idők során sértődött emberré, kényszeres pszichopatává vált, ki folyvást „gyöngédségre” vágyik. A Jelvény és jelentés ugyanezen alkatból, ugyanezen személyiségjegyekből eredezteti „árulását” (32., 33.). Amidőn az ifjabb Garren a félelmetes mozgalomhoz csatlakozott, gyöngédségigényét elégítette ki, a régi, a „felnőttek” elleni lázadást, a régi játékot, a bandázást vélte folytathatni, s ezért mindenre, még a „jelmez” és a „jelvény” viselésére is hajlandó volt (28-36., 40., 44., 48-49., 53-54., 59-68., 105.). S még valamiért tette, amit tett: hitte, hogy elköteleződése, szerep- vállalása elősegíti a „város” mielőbbi hazatértét (44-45.). Mindez természetesen nem mentség, hanem magyarázat csupán Tamás megtántorodására, a szöveg azonban finoman jelzi: árulása nem totális. Odaadta bár magát egy tömegőrületnek, mégsem olvadt belé mindenestül. Érzi a „kalandban” rejtező veszedelmet, ezért fél örökkön, felöltötte jóllehet maga is a barna inget (53-54.), „jelmezének” színe azonban nem teljesen azonos a társakéval (,,... csak hasonlított, jelképezte, hogy aki viseli, együttérez a többiekkel, de mégsem tartozik tökéletesen közéjük”: 56.), s olykor (például: 50.) óvatos kritikával is él a németséggel szemben. S noha a narrátor nem menti, nem mentheti föl Tamást, e dolgok valamelyest enyhítőkörülményként esnek latba számára is. Márai alakmása, Garren Péter tisztában van azzal, hogy a Sportpalota nézőterén „történelmet” él meg (91.) — e végzetes történelemmel azonban nem vállal semminemű közösséget. Nem vállal, hiszen igazi „Garrenként” a ráció elkötelezettje, akár Berten, ki „... jóvátehetetlen bűnt követett el, mert hitt az értelemben...” (51.). Márpedig ami körötte zajlik, az észelvű gondolkodás meggyalá- zása, az alvilági ösztönök és indulatok lázadása, a hazugság, az erőszak, a barbárság trónfoglalása. Péter tudja, hogy léteznek démoni erők, végtére minden nagy vallásalapító, próféta, sőt, Faust is megszólította őket (83-84.), tudja azt is, hogy nem föltétlenül „az Értelem” teremthet velük kapcsolatot (uo.), ám a józan 85