Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Lőrinczy Huba: "A műveltség meghalt, a nihil él " (Márai Sándor: Jelvény és jelentés)

ész detronizálását nem fogadhatja el, amiképp Isten (illetőleg az istenek) végérvényes halálát sem. Osztozván Márai akkori felfogásában, ő sem csatlakozik még Nietzsche kérlelhetetlen ítéletéhez: „Der Gott ist tot” — e kijelentés végletessége és véglegessége visszadöbbenti, mert úgy tartja: a kreatúra (...) létezésének

hosszú ideje alatt átmeneti pdlanatokra néhányszor Isten nélkül maradt, s ezt nem bírja el”, hiszen „... az ember (...) nem tud tulajdon képére alkotott Isten nélkül élni” (82.). Azt viszont csüggedten, mély melankóliával érzi s meg is vallja, hogy a keresztény Isten halott, eltűnt a nyugati világból (47-48., 69-70., 81- 82.), mert szertehullóban, megsemmisülőben az a kultúra, amely teremtette (69., 70.), ám az istenek halála „... nem újdonság” (48.): valamennyi az ó't létrehívó műveltséggel együtt múlik el. Ez idea kétséget kizáróan spengleri gyökerű, viszont meglepó'en emlékeztet Hegelnek A szellem fenomenológiájában kifejtett nézetére is, amely szerint az ókor s a nagy történelmi korszakok végén „Gott gestorben ist” (vö.: Németh G. Béla: Létharc és nemzetiség. Bp., 1976. 79.). Az istenek azonban nemcsak halnak, hanem születnek is — véli Garren Péter: „Sokszor megesett már, hogy a Vdágszellem az emberi képzeletben alakot és nevet váltott, testet öltött” (82.), és„... egy isten mindig romok fölött, a halálból érkezik, valaminek a halálából, s ez a valami mindig egy műveltség’’ (69. — tólünk a kiemelés!). Új Isten új kultúrát — avagy megfordítva: új kultúra új Istent jelent. Műveltség nem jöhet létre Isten híján, a műveltségben benne kell élnie a Világszellemnek — a narrátor szavával: „A kultúra soha nem lehet külön ügye az embereknek és az Istennek. Vagy összefognak, hogy megteremtsék ezt a közös vállakózást, vagy nem lesz a kísérletekből semmi” (13. — a kiemelés a sajátunk!). Garren Péter, az ízig-vérig kartéziánus elme ilyképp nem csupán azért hárítja el magától s tartja halálos ellenségének a Hangot (s mindazt, ami benne foglaltatik, belőle következik, mindazt, mit szimbolizál), mert a Sportpalastban meghallgatott szónok, a „Vezér” filippikájából hiányzik — Madáchot citálva — „az összhangzó értelem” (86-87.), s mert „... az igazság elemeiből (...) valami nagy, meggyőző valótlanságot” hazudik össze (93.), hanem azért is, mert kizárólag az évezredes, „fausti” műveltség s a vele egybeszövó'dött keresztény Isten pusztulását érzékeli az „arénában”, új kultúra születését, új istenség érkezését a legkevésbé sem. Eszelvű gondolkodóként képtelenségnek tartja, hogy a régi germán istenek visszatérjenek a teuton erdőkből (47-48., 50., 68.), s képtelen meglátni az új istent a zseniális ripacsban, ki sem a ráció, sem a becsület ítélőszéke előtt nem állhatja meg a helyét. Akkor pedig a régi kultúra romjai, a régi Isten holtteteme fölött csak a „Semmi” lebeg (70.), s a lelkekben elúrhodik a nihd.

Túl az eddigieken, a Hang s mindaz, amit jelképez, azért is oly gyűlöletes Garren Péter számára, mert „szétmarta” (95.) az európai otthonosságérzés, az európai egységgondolat maradékát. A Jelvény és jelentés többször is (például: 9- 11.) szárnyas szavakkal szól a kontinens tüneményes voltáról, ám egyszer sem oly túlcsorduló lírával és melankóliával, mint a vészterhes szónoklat hallatán (93-95.). E szépséges és mély rezignációval teli betét hangvételével, művészi megoldásaival erősen emlékeztet Márai 1939. szeptember 3-án megjelent, Búcsú című írására (vö.: Vasárnapi krónika. Bp., 1994. 7-10.). Mindkettő — a regénybéli futam és a cikk — Európa, az európai egység, a közös műveltség elveszését panaszolja megrendültén, s mindkettőből kiderül: Európát egy kultúra teremtette, e kultúra azonban jóvátehetetlenül megsemmisült. A hajdan „... még mítoszban utazó” Garren Péternek ezért kell leszállnia a „föld”-re (9., 11.) — mondhatnék úgy is: a kultúra egéből a helyébe lépő civilizáció talajára. A Jelvény és jelentés nem hagy kétséget afelől, hogy Európa, az európai egység és műveltség széthullása nem pusztán a Hang műve, sőt: a Hangot épp a kultúrát felváltó civilizáció

86