Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Fodor András: "E hely poétának való"
kedő dombok erdőboronái, a Kiskastélytól a Csalogányig nyíló változatos távlat, a futballpálya és a teniszpálya környéke, a viruló zöldek szabad lélegzetével járta be a települést. A Goldmann bolt és a Németh kocsma közötti parkosított térség, a templom fele vivő széles hivatali és magánépületek, a zárdát, postát, takarékpénztárt, járásbíróságot is beleértve, valamiféle kisvárosi hangulatot hordoztak. Jól megfért velük a Boglár fele emelkedő úton a Wilheim-féle vaskereskedés, a Fábos Horváth-féle nagygazda porta, s a patika. A Zichy kastély és a vadaskert rejtelmességével vetélkedett a Hács irányába vivő út bal oldalán a Kéktó vadregényes, idilli világa. Kölyökként a vizéhez el se merészkedtem, de gyönyörködtem benne, akár a temető, vagy a kálváriás följárójú templom szép fekvésében, vagy a Polgár (később Petőfi) utca gesztenyefasoros, szélesen ereszkedő hajlatából a sodaki dombhátban. Klasszikus hazai képként él bennem a Sovák kocsma, egy kovácsműhely, odébb talán egy tűzoltószertár előtt, a templom alatti térségen ördöghintával, ringlissel, a szokásos bazársátrak, bábosok, sörmérők, pecsenyesütők körüli forgatag, a július végi búcsú. Sokáig azzal a biztonsággal járhatok a falubeliek között, hogy kevéssé ismernek. Új kapcsolatom is csak azokkal keletkezhet, akikhez kerékpáron boltba, cipészhez, asztaloshoz, kárpitoshoz, borbélyhoz, henteshez, gyógyszerészhez, kőműveshez fólfuttatnak. így elsősorban ilyen nevek mögött látom a hajdani arcokat is: Józó, Szabadi, Goldmann, Wilheim, Szatucsek, Skrinyár, Túli, Horváth Ferenc, Gábriel, Gresa, Gallé, Perák, s a ruhámat is igazító névrokon iskolatárs apja, a Fodor szabó. Kívülük persze még sok-sok ismerős alak jön-megy lelki szemeim előtt, a bőrkabátos, hajlott hátú Móró doktortól az inkább peckes bankár Major Tiborig: a mindig tisztelettel övezett Gaál tanító, a szeplős-vidám Krakker (Kőröshegyi), az igazi tóti úriembert előttem megtestesítő Körmendy testvérek, Begedy Péter és Szendrődy Gábor, a régi és az új főszolgabíró, aztán Barcsanicsék, Mezriczkyék, Keszkenősék a Polgár utcából, a magas ablakából mindig barátságosan kikönyöklő Kovács Lajosné, Szabó Kálmán bádogos, Sági József órás, Ugrai villanyszerelő, Cziráky József vármegyei útbiztos, Krázsovics (Ozvári) kalapos, Apátiék, Pamukiék és a Horváth szíjártó. Ismerős már interná- tusi növendék fiai révén is mindkét Tóth József (a vendéglős, meg a malmos), Tatárvárról különösen a Bene, Szekeres és a Besenyei család, valahonnét már a neve miatt is feledhetetlen Tráknyák Brigitta. A futballpályáról a remek mozgású Molnár Pista, ki menekültből lett pincér Némethéknél, s ha jól tudom, a másik vendéglősnél, Porcseréknál talált feleséget. Ismertem a futballban is jeleskedő Kökényessy Pétert. Távolról tiszteltük egymást Görbicz úrral, aki talán a járásbíróságon dolgozott, s említenem kell természetesen a Rippl-Rónai képekre illő, fehér bajuszos Kiss József vezető járásbírót, kinek egyszer magam vittem a tőlünk rendelt mézet, 1943 nyarán, ki szegény nem sejthette, hogy a következő nyár végét már nem éri meg. Azt sem, hogy akkor mindössze tíz éves unokájának ez a Fodor gyerek lesz a férje. 7. A sors rendelése szerint Tóti topográfiájában az a hely, ahol legtöbbször megfordultam: a Németh kocsma körüljárható (az épületeket elválasztóösszekötő folyosó révén két karikára is befogható) utcai és udvari környezete. Mert nem arról van szó, hogy akár egy pohár italra is betértem volna a vendéglőbe. (Egyszer, Jani sógoromékkal ültem az udvarán, s megállapíthattam, hiába dicsérik úgy a plakátok, a habos Dreher sör keserű.) Azt kell magyarázatul be- vallanom, hogy kamaszodván mindinkább vonzódtam a három Németh testvér 152
