Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Szabó Gábor: Szerzők - Tegnap és Ma (A Kalligram kismonográfiáiról)
rendezésével egy formális koherencia megjelenítése, s ezzel annak elhitetése, hogy az általa előtárt narratíva bizony megdönthetetlenül szilárd struktúrával rendelkezik. Ennek érdekében bizonyos eseményeket, szövegeket, adatokat olyan hierarchikus értékviszonyba állít, amely nyilvánvalóan saját — vagy értelmezői közössége — normáit tükröző jelentéssel bír. A monográfus tehát egyrészt autoriter módon viselkedik, hiszen jelentéskisajátításra törekszik, ám ugyanakkor létező autoritásokhoz is igazodik, mikor az általa felállított önkényes rendet azzal a valósággal azonosítja, ami számára is csak bizonyos értékpreferenciák elfogadása nyomán konstituálódik. E tekintetben tehát a monográfiák valóban „morális allegóriák”, minthogy bennük a megismerés üdvözítő útjának bemutatásán, tehát a Jelentés elnyerésének tanulságos példázatán át az a viszony is kitapinthatóvá válik, ami az egyént ahhoz a kultúrához fűzi, melyhez tartozik.4 A monográfiák jelentéstartománya egy központi alany - a reprezentatív író - jelenléte köré szerveződik, történetének rendezőelve tehát az a szubjektum, amely maga is jelként funkcionálva vár egy hozzárendelődő jelentéssel való meghitt összeolvadásra. Maga is reprezentáció tehát, éppúgy a nyelv terméke, mint annak megteremtője. Nyilvánvalóan nem függetleníthető attól a kulturáhs kontextustól, amely mint reprezentatív szubjektumot létrehozta, ám ugyanakkor maga is egyik teremtője, megalkotója az őt meghatározó - s bizonyos mértékig fogvatartó - kontextusoknak: „the subject is itself a representation: it is as much the product of language, as it is capable of producing it”5 * — állítja ez ügyben Keith Moxey. A monográfia struktúraképző centrumát, a szerzői szubjektumot jelentéssel felruházó nyelv, lévén maga is ideologikusán terhelt — „language isn't a value — free instrument”*7 -, csakis saját hálózatába, képrendszerébe illeszkedő, semmiképp sem ártatlan, értéksemleges jelentés létrehozásában érdekelt; ezért aztán a jelentéssel felruházott szerzői név a kulturális hálózat nyelvi karakterének könnyedén kisajátítható eszközévé válhat, mely tetszés szerint használható fegyverként vagy pajzsként attól függően, hogy egy pillanatnyi kulturáhs kontextuson belül miféle konnotációk kapcsolódnak hozzá. A monografikus narratívák tehát azokon a nyelvi-kulturális struktúrákon nyugszanak, amelyek azt a szubjektumot hozzák létre, melynek meghatározottságát Foucault a következőképp látja: „az egyének mindig a hatalom egyidejű gyakorlásának és áthatolásának pozíciójában vannak. Nem csupán tehetetlen és engedelmes bábjai, hanem létrejövetel- ének elemei is. Vagyis: a személyek a hatalom szállítóeszközei, nem pedig megmutatkozásának áldozatai.”' Mindezek fényében a Tegnap és ma sorozat kötetei, a szövegekben felmutatott jelentésekkel egyetemben olyan tiltó és engedélyező diskurzusszabályok kereszttüzében alakuló, s ugyanilyen szabályokat maguk is létrehozó narratívák, melyek bizonyos ideologikus elkötelezettségek közvetítését szolgálják — afféle szállító eszközként. A bennük textualizált szubjektumok — Esterházy, Sütő, Mészöly stb. — sajátosságai épp az ezeket létrehozó normákhoz való viszonyulás nyomán, s egyúttal azokat reprezentálva jönnek létre, a szerzői szubjektum teremtésének s a róla való beszéd lehetőségeinek nemcsak „hogyan”-ját illusztrálva, hanem azt is jelezve, hogy az így megalkotott és rendszerbe illesztett szerzők miért és mennyire tekintődnek jelentőségtelinek az ezredvégi magyar kultúra terepasztalán. E monográfiák aztán — maguk is ugyanezen textuáhs terep elemeiként — áldozatává válnak olyan ideologikus, hatalmi, kulturáhs pressziók hatásrendszerének, ahol (át)értelmezéseknek, cáfolatoknak, egyéb manipulációknak alávetve számtalan lehetséges új használati érték létrehozói lehetnek, esetenként a hálózat hierarchikus viszonyait is erőteljesen módosítva. S vélhetően ez utóbbi lehetőség az, amely végsősoron bármely szöveg — így e monográfiák — létjogosultságát is igazolja. Feltehetően tehát ilyesfajta cél lebeghetett a sorozat életrehívói előtt, mikor - a „szerző halála” után harminc évvel 4 vö: Hayden White: The Value of Narritivity in the Representation of Reality in: The Content of the Form: Narrative Discourse and Historical Representation; Baltimore: John Hopkins University Press; 1987. 5 Keith Moxey: The Practice of theory; Cornell University Press, Ithaca and London, 102. (i Moxey: ib. 101. 7 M.Foucault: Two Lectures in: Power/Knowledge: Selected Interwiews and Orther Writings 1972-1977. N Y. Randan House 1980. 98. 79
