Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Oravecz Imre: Dregoly
elkövetett emberölés: a megérdemelt megtorlás lett volna-e, vagy inkább a magyar ember könnyelmű jószívűségének veszélyes következményét illusztrálta-e. Bacis Pistát legjobban a természettudományok újdonságai érdekelték, ezekről beszélt a legtöbbet. A repülésről szólót Daidalosz és Ikarosz intelmes történetével kezdte, hogy Ikarosz nem hallgatott az apjára, s mikor a hátára ragasztott szárnnyal közel repült a naphoz, felolvadt a ragasztószer, és a tengerbe zuhant. De a modern aeroplán legyőzi a távolságot, s milyen izgalmas lesz egy ilyen világban élni, amikor majd én felnövök. Nagyanyámnak kijutott, két beteget is ápolhatott, a fiát és az apósát. A lesimított hajú, szikár alkatú matróna megadóan viselte keresztjét és enyhet csupán a buzgó vallásosságban keresett és talált. Fiatalkori fényképeiről játékosszemű, finomvonású nő tekint rám. Apám családjából őt ismertem a legjobban. Gyakran vigyázott rám, ha szüleim szórakozni vagy látogatóba mentek. Idegesen, gyorsan beszélt kedves „vazsmegyei” tájszólásban, amiért gyakran pironkodott anyám előtt, de mindig igyekezett egy szem unokájának kedvében járni. Az orvostudományról neki is megvolt a véleménye, ha lázas betegségbe estem, rontásról beszélt, hogy valaki megvert a szemével, s erre csak egy orvosság van, a szenes víz. A novai javasasszonytól hallott erről gyerekkorában. Mesélni ő sem mesélt, hanem ellenőrizte, hogy tudom-e az Üdvözlégy Máriát és a Miatyánkont. Bacis Pista meghalt, mielőtt Alexander Fleming felfedezte a penicillint, s nagyapó halála után nem sokkal nagyanyámat is sírba tették, rendetlenül kalimpáló szívére hiába hozatott apám Amerikából csodaszert, talán már a novai javasasszony sem tudott volna rajta segíteni. Halálára jól emlékszem, hiszen akkor, 1951-ben már nagy fiú voltam, 16 éves. Az egész házat gyászdrapériába vonták, a tükrök letakarva, siratóasszonyok jajveszékelő kórusa; a ravatal körül, a virrasztás alatt füstösen lobogó kandeláberek. Az enyhén édeskés szagok elegye. A rituálé megnyugtató, hagyományos rendje... Oravecz Imre DREGOLY A-zt írja Marni Sándor elmélkedéseinek egyik könyvében, hogy a történelmi, az intézményes hazában van egy másik haza. Ez olykor csak egy utca, egy kapualj, ahol történt velünk valami, vagy egy dallam, amelyet hallottunk. És mégis ez az igazi haza, nem a másik, a rendőrőrsös, a törvénytáras. Egyetértek vele. Valóban olybá tűnik, a haza inkább csak személyes emlék, lenyomata valaminek, apokrif üzenet az időből. Érteni véljük, végső jelentése azonban megfejthetetlen, ám ha nincs mit felidéznünk, vagy netán amnéziában szenvedünk, elvesztünk és egy életre szerencsétlenek vagyunk. Az én utcám, kapualjam vagy dallamom egy kis völgy Eszak- Magyarországon, a Mátra és Bükk közti dombvidéken, szülőfalumtól, Szajlától 66
