Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10-11. szám - Czigány Lóránt: A hasonlíthatlan szépségű Sátorhegyek lábánál

Lorándéval, a hivatalnok hajthatatlan maradt. Loránd nincs, Lóránt van, mondta ki a megfellebbezhetetlen szentenciát.

Ez a fontoskodó akadékoskodás annak eldöntésére, hogy mi a helyes, a születési helyemmel kapcsolatban is felmerült. Ha arra a kérdésre, hogy hol születtem, miután elkerültem szülővárosomból, azt feleltem, Sátoraljaújhely óén, tapintatosan mindig kiigazítottak: Sátoraljaújhelyen. Lehet, hogy a köznyelv így kívánná, de az újhelyiek (hogy ne mondjak újhelit) egyértelműen Újhelyóen. élnek. A múlt században a Czuczor-Fogarasi-szótár tartalmazta a helységneveket is, azon egyszerű oknál fogva, hogy a helyhatározói toldalékot minden esetben megadhassák, mert a szerzőit tudták, minden helységben az ott élólt illetékesek arra nézve, hogy Patakon (superessivus) vagy Újhelyóen (inessivus) élnek-e. A központi döntés esetében a nyelv(rend)őrök lépik túl saját kompetenciájuk kereteit, hiszen a helyhatározórag kiválasztása nem nyelvhelyesség, hanem úzus kérdése, s abban a többség véleménye a mérvadó. Azt, hogy „Újhelyben”, nyilvánvalóan az odavalósiak mondják a leggyakrabban. Ebből viszont már nem vagyok hajlandó engedni, számos olvasószerkesztővel és nyomdai korrektorral összeszólalkoztam miatta.

Újhelyóen születtem tehát, és mióta végleg elkerültem onnan, egyre inkább erősödött bennem a lokálpatriotizmus. Már szegedi egyetemista koromban feltűnt, hogy társaim nagy része azt sem tudja, falu-e vagy város ez a hosszú nevű helység, s abban sem biztos, hogy pontosan hol is található. Hogy Újhely milyen csodálatos szépségű hegyek ölén fekszik, arra csak akkor döbbentem rá, amikor megismerkedtem a lapályokon fekvő, poros alföldi településekkel. Mert az újhelyi hegyekhez semmi sem hasonlítható. Ősszel bölcsen és barátságosan mosolyognak, mint a bortermő tájak általában, télen zordak és hallgatagok, nyáron kifürkészhetetlenek és jószagúak, mint az érett asszonyok, és tavasszal, édes Istenem, tavasszal kiszámíthatatlanul mámorosak, mindenre képesek, hogy örökre rabul ejtsék, aki a közelükbe kerül. Nemhiába kiáltott fel elragadtatással a „Mit nekem te zordon Kárpátok” Petőfije is a „hasonlíthatlan szépségű Sátorhegyek” láttán, amikor Széphalomból Királyhelmec felé talpalva visszapillantott az újhelyi hegyekre. Újhelyben Kazinczy Gábort látogatta meg a Kerényi Frigyeshez írt úti levelek tanúsága szerint, s természetesen Széphalmot is, mely „szent hely az öreg miatt, kinek ott van a háza és a sírhalma”.

Kazinczy onnan járt be Újhelybe dolgozni a Cerkó utcán (mely 1857 óta az ő nevét viseli), a megyei levéltárat rendezte; Sátoraljaújhely ugyanis Zemplén vármegye székhelye volt az 1750-es évek óta (városi kiváltságot 1261-ben nyert). A piarista gimnázium 1789-ben nyitotta meg kapuit, nevezetes diákjai közé tartozik Kossuth Lajos (aki hat évig járt oda, 1810-1816), id. Andrássy Gyula miniszterelnök, a centralisták közül Trefort Ágost. Noha Kossuth „újhelyi magyar embernek” vallotta magát, ha iskoláit emlegetik, még szaktörténészek is csak a sárospataki, rövidebb ideig tartó tanulmányairól tudnak. Pedig ügyvédi kinevezése után is Újhelybe tért vissza 1824-ben, s ott tartotta első nagyszabású politikai beszédét a megye közgyűlésén. A piarista gimnázium az államosítások után Kossuth Lajos nevét vette fel, jogosan, hiszen az különbözteti meg az ország több száz hasonnevű intézményétől, hogy az újhelyi gimnázium Kossuth Lajos alma matere volt.

Újhely a 19. század második felében gyors fejlődésnek indult, a lakosság fél évszázad alatt megháromszorozódott. Fényes Elek statisztikája szerint 1850-ben lakóinak száma alig emelkedik 6000 fölé, ez a szám az első világháború előtt 20000-re növekszik, és 1920-ban tetőzik (22000). Az én időmben alig 16000 lakosa van a városnak, s évtizedekre megreked ezen a szinten. A fellendülést a

62