Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Nagy Károly: Nyíregyházán mindig fúj a szél
Nagykároly felé, aszott fűrészpor szagot árasztottak a közeledő' gyerekek elé. A sajátos illatok hadserege csak a Zárdakert kőkerítése mögött vált sokarcúvá, színessé. Gyöngyvirágtól a kedvesnővérek púderjéig terjedt a skála. Vállajon úgy rakódtak a szagok egymás mellé, mint a kirakósdi játék színes darabjai: a petróleumlámpáé, a kocsikenőcsé, a padlásé, a Tatártanyáé, a pipacsé, a mákgubóé, a dér csípte kóróé, a cukorrépáé, a szecskázógépé, a vasvilláé, a sekrestyéé, a macskáé, a bakancsra kent zsiradéké, a húslevesé, a sóskamártásé, a zöldhagymáé, a mosléké, a Báthory utcáé, a Farkas utcáé, a Kis utcáé, a Temető utcáé, az emeletes iskoláé, a Vámházé, a Leventeotthoné s a pincéjében megrohadt sárgarépáé, a Községházáé, a Parókiáé, a cséplőgépé, a perzselt disznóé, a hurkáé, a szalonnáé, a tormáé, a petrezselyemé, a szőlőlevélbe burkolt tölteléké, az udvaré, a konyháé, az ágyé, a párnáé, a mosdótálban áporodó vízé, az ecetes légyfogóé. A büdös is mozaikként fedte a falut: a moslékosdézsáé, a kutyaszaré, a kihányt pálinkáé, a zsíros serpenyőé, a dögkúté, a nyári halpuszutulásé, a mosogatóléé, a kanmacskáé, a kövesúton elhullajtott tehénlepényé, a cefréé, a piroshátú bogaraké, a büröké, a disznóólé, a tyúkólé, és minden ólé: nyúlé, birkáé, kecskéé. Az illatok legszebbjét pedig virágok, fák, fűszernövények és süldőlányok permetezték körénk — puszta kedvtelésből. Ámen. Nagy Károly NYÍREGYHÁZÁN MINDIG FÚJ A SZÉL Nyíregyházán mindig fúj a szél és mindig harangoznak...- Szólásmondás „Fújja a szél, fújja, hazafelé fújja...” E s nemcsak a fiumei kikötő bakáinak. Valahányszor hazafelé tartok, mindig a jegenyefákat keresem a szememmel. A szélben olyanok lesznek, mint egy-egy f-betű. Kisfiú koromban hazafelé közeledve, a vonatablakból kinézve, mindig azt vártam: mikor látom meg végre a „mi” fáinkat. Az udvarunk végén a két hatalmas, hórihorgas jegenyénk messzire látszott. Az Árpád utcában laktunk, nem messze az állomástól. Néha nővéremmel versenyeztünk: ki látja meg őket hamarabb. Amikor megláttuk a távolban a két kis f-et a szélben: akkor értünk haza. Aztán egyszer az egyik kiszáradt. Ott állt csak, levéltelenül, a szélben többé nem susogott, csak zörögtek a kopár ágai, s nyögve, nyekeregve hajlado56
