Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Bisztray Ádám: Utak Kisasszony havában
zá az anyaszék központja. Mátyás királytól kapta mezővárosi státusát, és Bethlen Gábor tartott falai közt országgyűlést. Már ekkor fontos iskolaváros lehetett. Vára, amíg állt, - szomorú emlékezet tanúja volt, mert rabok építették a Székely-támad-ot. Akkor született a szólás: székely támad - székely bánja. A jobbágyi terhek miatt felkelt, ősidőktől szabad parasztságot Erdély akkori ura, János Zsigmond ezzel a várépítéssel büntette és csúfolta meg. A történelem igazságtevése, hogy a félelmetes vár helyén iskola épült, hol ma is szelíd és hasznos ipart tanulhatnak serdülő fiúk és lányok. A Székely-támad — mintha múltját szégyellné - a főtér, a Barátok temploma mögé bújt. Az én időmben a piac keddenként ott zajlott sokadalmával a templom előtt. A téren szekerek álltak körben, a kifogott mokány lovacskák saroglyából ették a szénát, gazdájuk meg ponyván árulta, amit sovány földecskéjéből, kertjéből hozott, tejet, túrót, kukoricalisztet, kendermagos jércét, búzával érő körtét, amit rugós mérlegen mértek, meg szilvaízt nagy köcsögökben. A főtér városias arcú, s nekem még a víztelen szökőkút is tetszett középen, a hegyes tor- nyú, puritán református templom előtt, ahonnan kétfelé ágazik a beérkező betonút. Jobb kezünk irányába - a valaha piros kannavirággal végigültetett, s az emlékezetben tovább virító - főutcán Boldogfalvát érjük elsőnek, városom faragott kapuján túl. Autóút kanyarog kicsi falvakon, keskeny hidakon keresztül Segesvárig, azontúl pedig, a Küküllő folyását követve. Az út bal oldalán, még városom határában, áll a legrégibb épület ezen a tájon, kerek, tatárjárás után épült kápolna. Fal veszi körül, mintha kicsi vár volna. A monda szerint egy fogadalomnak köszönheti létét, azon a halmon a győzelmi vigasságot ülő tatár vezért nyilazta le az ismeretlen földi. A főütőér másik ága a Szent Mihály templom alatt balra fordul, hogy utazóját Homoródra vigye, majd Barótnak, vagy az Olt vize mellé, Sep- siszentgyörgyre. Bokor nagyapámék faluja, Kőrispatak oda órácska járás. Húsz év múlva hazamenni?! Minden erdélyi utamnak sorsos története van. S ez a gyökérág elszakad? Hetvennégy nyarán történt, hogy Segesvár felé a vonaton ránktámadtak, ne beszéljünk magyarul. Nyolcéves fiam megrémült a Scinteia-val csapkodó amazoktól, és sírni kezdett. Ablak mellől a hallgatag, cigarettázó kiskatona felállt, többet nem láttuk. Szomszédom — mint kiderült, Szinte Gábor rokonságából — nyersben fordította a szitkot, mérges szózuhatagot. Szovátán és Kolozsvárt szélesen, diadalmasan hömpölyögtek a járdán, s minket félrelöktek az úttestre. S az a negyvenes, sötétszürke rokolyás asszony az állomáson! Cókmókja, de vekni kenyere is a kövön, a pénztár előtt, s mikor hallotta szavunkat, ültéből két karját emelte, öklét rázta az égnek. Feleségem azontúl nem kívánt, nem mert többé erdélyi útra gondolni. S jöttek, teremtek a visszatartó hírek, mint ördögi plánum örvénylő részei. Szálloda-rendelet, a dolláros benzin, a könyvek elkobzása, falu- rombolás. Egyre kevésbé hittem a hazatalálásban, a magam rejtőző reményeiben. Sem a történelem, sem a család sorsa nem kedvezett. Evenként tudtam a valós felmentést, miért nem mehetek, mégis bűntudattal éltem. Hol apám halt meg, édesanyám, munkáim szegeztek Pesthez, vagy kórházaim következtek; temesvári forradalom, gyomorfekély, pénzhiány. Egy tavaszi napon, talán a ritka vasárnapi nagyebédnél, mikor teljes a létszám, megszólalt mérnök fiam, mintha már mondta volna. — Apám, rég voltunk otthon! Nem válaszoltam, hogy kereken húsz éve, hanem feleségemet figyeltem. Szemem sarkából láttam, megrezzen. Bezzeg a fiától elfogadja! Tehát mehetünk! Isten, ha engedi, hogy menjünk egy úttorlasz és koleraveszély közti szélcsendben. Hogy Kisasszony napján fürödjünk is Szent Anna tavában. Várnak, de nem egyszeri, hanem örökös várakozással. Gyermekkori barát és a férfikor kézfogása. Unokatestvéreim, öcséim akár ötödízigleni rokonságban, mintha el se jöttem volna. A Bibliotheca Telekiana, hová jó húsz éve egy francia csoport árnyékában jutottam be, látni a Marosvásárhelyi sorokat. És Orbán Balázs sírjánál a székelykapuk, Tamási frissen felállított mellszobra a Patkó felett, az udvarhelyi Szent Mihály templom mellett. Kézdiben elvárja látogatásom Körösi Csorna, Zágonban a két hatalmas és vénséges cserefa, miképpen Kinga is, egy félmeztelen, ötéves forma kislány-cicerone, nyakában üveggyönggyel, cigánybarna kezében hirtelen szedett vadvirág. A Kommandón - ezerlelkes falu az ezer méterek magasában - Ernő öcsémékkel a patakparton szalonnát sütöttünk. Látom, ahogy hajlottnyelű bicskájával a nyársat fa14
