Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Fried István: Esterházy-pályarajz (Kulcsár-Szabó Ernő kismonográfiájáról)
képpen el kell dönteni, hogy a művekben található, kimutatható életrajzi mozzanatok, vonatkozások, akár a közvetlen kortörténeti „információk" miképpen illeszthetők be az előadásba anélkül, hogy felborítanák külső események és irodalmi történések egyensúlyát. Az Arcok és vallomások sorozat inkább az oktatás és a népszerűsítés igényeinek tett eleget, hiszen a bőséges idézet- és képanyag jó adagolásban és ügyes szerkesztésben megkedveltethette az olvasóval az írót, közel hozhatta hozzá - nem feltétlenül írói világát, bár olykor azt is - az író pályamódosulásait; kép, idézet és a többnyire kevéssé elemző kommentár legjobb esetben egymást magyarázhatta, egészíthette ki, szerencsés elrendezésben bevezethetett akár a művek világába is. Mindezek a kérdések a pozsonyi illetőségű Kalligram Kiadónak, Szegedy-Maszák Mihály szerkesztette Tegnap és Ma, Kortárs magyar írók sorozat köteteinek olvasásakor vetődtek föl bennem. Annál is inkább, mert nemcsak a sorozat bizonyult sikeres és jó szerzők jó munkáit közreadó vállalkozásnak, hanem Kulcsár Szabó Ernő kivételes elméleti képzettségét, hermeneutikai tájékozottságát ugyancsak igazolja Esterházy Péterről fölvázolt pályarajza. Általában elmondható, hogy a sorozatszerkesztő szerzőválasztása szerencsés, mindenki sírról írhat, aki valamilyen okból közel áll hozzá, vagy akinek műveit az általa kipróbált és már korábbi könyvekben-ta- nulmányokban kikísérletezett módszerrel célszerű, lehetséges és eredményes bemutatni. Valami olyasmi (üdvözlendő) történt, hogy a kutatás tárgya (az író) igényelve a módszert, mellyel pályája megközelíthető, e módszer ismerőjére talált, „elmélet” és „gyakorlat” egymást ösztönözve lépett egymással szövetségre. Mert any- nyit azért előlegezhetek talán a kilencvenes éveket majd monografikusán föltáró, jövendő irodalomtörténésznek, hogy írók erősen érdeklődtek, érdeklődnek nem egyszerűen választott rokonaik iránt (Sándor Iván Németh Lászlóval és Katona Józseffel, ez utóbbi lírájával Márton László, Krasznahorkai László Márai Sándorral foglalkozott, maga, Esterházy pedig író-elődeiről írt esszéket stb.), hanem íróink-költőink műveiben tetten érhető a teoretikus érdeklődés, a nyelvvel nem pusztán művelőiként, tisztaságának őrzőiként törődnek, hanem nyelvfilozófiai stúdiumok mozzanatai ékelődnek be elbeszélő vagy lírai szövegekbe. S még mindig általánosságban maradva: nem egyszerűen arról van szó, hogy a gondolati költészetnek nevezett műnem továbbélését konstatálhatjuk (hiszen továbbél a dalszerűség, a dal meg a szonett is, valamint az áltörténelmi-történelmi, a parabolisztikus stb. regény), hanem arról, hogy az irodalomelmélet összetett szó mindkét tagja lényegi elemmé vált irodalmunkban. Még akkor is, ha nem elméleti traktátusokban jelenik meg. Hogy az önreflexiós előadás, a nyelvre való állandó reagálás, a kulturális emlékezet szerepének tudatosulása mennyiben játszik szerepet, arról már sokat, de még mindig nem eleget szólt a kritika-irodalomtörténet. Amikor például Esterházy Péter egy helyütt (lábjegyzetben!) áthúzza a lopva szót, hogy utánaírja: „merítve Örkény úrtól”, az önironikus megjegyzésben akár a maga eszközeivel előadott elméleti tézist (?) is láthatnánk, hiszen a plágium, a kölcsönzés, az utánzás oly fogalmak, amelyek meghatározása, átértékelődése, ennek következtében átminősülése éppen élő irodalmunk folyamatában ment végbe, bizonyára párhuzamosan az összehasonlító irodalomtudományos önreflexiós igyekezetekkel. Kulcsár Szabó Ernőnek (vélhetnők) igen könnyű dolga volt, mikor Esterházy Péter pályarajzának fölvázolását kapta (vállalta? rásózták?) feladatul. Kritikusként már szólt egyes művekről, irodalomtörténetben és tanulmányaiban szemrevételezte azt a fordulatot, amelyet a Termelési-regény hozott irodalmunkba, s valójában Esterházy bölcseleti-elméleti érdeklődésének és gondolkodásának tájai nem esnek nagyon messze a Kulcsár Szabóétól. Az, hogy eddig már sokan sokfélét írtak az íróról, hogy — talán nem túlzás, ha így fogalmazok - kanonizált szerzőjévé vált legú77
