Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - XI-XII. rész)
megállapították, hogy az kettőnknek túl sok, a javát elvitték, igen keveset hagytak a padláson, másoknál talán még annyit sem. Ezek után érthetőn rosszkedvű ősz jött, rosszkedvű választási gyűlésekkel, ahol nekem tüzes szónoklatokat kellett tartanom, brosúrákat kaptam, melyekben pontosan eligazítottak, hogy mivel lelkesítsem a szavazókat. Jóformán minden este gyűlésre mentem a Tukban és az Újfaluban, az eligazításhoz nemigen tartottam magam, tulajdonképpen nem is szónokoltam, majdnem ugyanúgy beszéltem, mint szomszédaimnak az elsó' háborúról, vagy a várható termésről, csak valamivel hangosabban, mert nagyobb volt a hallgatóság. A szocializmus várható áldásaiból megemlítettem az egyenlőséget, ebben jóformán mindenki erősen kételkedett, láttam az arcokról, a téli ritkításokról egy szót sem ejtettem, a testvéri megbékélést szorgalmaztam, erre semmit sem szóltak, a földosztás után a szegényebb parasztok már érdeklődést mutattak, bár kissé hitetlenkedve hallgattak, a módosabb gazdák komoran néztek maguk elé. Beglukban is beszéltem néhányszor, itt keverten jöttek össze szerbek és magyarok, kénytelen voltam idézni a brosúrákból is, én magyarul beszéltem, Szimin Angyelija szerbül szónokolt, és első gyűlésünkön kisebb botrányt csapott, mert elvárta, hogy én is szerb nyelven beszéljek. Ekkor bekövetkezett az, amit Rézi megjósolt. Úgy látszik, az asszonyok jó előre megérzik az ilyesmit. Valamiképpen meg kellett szelídíteni ezt a veszett szukát, a fiatalabb magyar férfiak a közelébe sem mertek menni, én kísértem hát haza a folyó mentén, aztán elkísértem még kétszer vagy háromszor, és ő nem tiltakozott többé a magyar beszéd ellen. A dolognak nem lett hosszú folytatása, később már mások kísérgették Angyeliját, nemcsak a választási gyűlésekről, és két évvel később egy nyári reggelen a halászok húzták ki hálójukkal a folyóból. Sok mindenről pusmogtak akkoriban, egyesek szerint a Ságik végeztek vele Imre testvérük meggyilkolása miatt, mások valamelyik vérmes kísérőjére gyanakodtak, de az is lehet, hogy csak beleszédült a vízbe. Sohasem tudtuk meg, hogy hogyan fulladt a folyóba Szimin Angyelija. Néhányan mindenesetre sajnálták, talán azért, mert a választási őszön igazán tüzes szónoklatokat tartott. Sokkal lelkesebben beszélt, mint én. A szavazás egyébként siralmas eredményt hozott. Nagyjából számítottam is erre. A részvétellel nem volt baj, jóformán még a haldoklókat is a szavazóhelyekre parancsolták, hosszú sorban álltak az emberek, a rózsaszínű láda volt az új rendszer, a vak doboz meg a letűnt világ, mindenki kapott egy kis gumilabdaféleséget, azt a tenyerébe zárta, öklét beledugta mind a két ládába, az egyikben szétnyitotta az ujjait. Tényleg titkos szavazás volt, este hét óráig mindenki beejtette a labdáját. Zárást követően végigjártam a tuki és az újfalusi szavazóhelyeket, mindenütt részt vettem a számlálásban, és jegyzőkönyvezésben, éjfél utánig írogattuk a lesújtó adatokat, a vak dobozokban legalább kétszer annyi golyóbis volt, mint a rózsaszínű ládákban. Már majdnem hajnalodott, amikor Bacsa Antal szekerén elvittük a ládákat és a jegyzőkönyveket a falu választási központjába a szerb templom mellé. Bacsa Antal segített bevinni a ládákat egy nagy terembe, aztán gyorsan eltűnt, nem akarta, hogy bármi köze is legyen a szégyenhez. Kissé röstellkedve álltam ládáim mellett, a terem végében hat vagy hét írnok kör58
