Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - XI-XII. rész)

megállapították, hogy az kettőnknek túl sok, a javát elvitték, igen keveset hagytak a padláson, másoknál talán még annyit sem. Ezek után érthetőn rosszkedvű ősz jött, rosszkedvű választási gyűlések­kel, ahol nekem tüzes szónoklatokat kellett tartanom, brosúrákat kaptam, melyekben pontosan eligazítottak, hogy mivel lelkesítsem a szavazókat. Jó­formán minden este gyűlésre mentem a Tukban és az Újfaluban, az eligazí­táshoz nemigen tartottam magam, tulajdonképpen nem is szónokoltam, majdnem ugyanúgy beszéltem, mint szomszédaimnak az elsó' háborúról, vagy a várható termésről, csak valamivel hangosabban, mert nagyobb volt a hallgatóság. A szocializmus várható áldásaiból megemlítettem az egyenlősé­get, ebben jóformán mindenki erősen kételkedett, láttam az arcokról, a téli ritkításokról egy szót sem ejtettem, a testvéri megbékélést szorgalmaztam, erre semmit sem szóltak, a földosztás után a szegényebb parasztok már ér­deklődést mutattak, bár kissé hitetlenkedve hallgattak, a módosabb gazdák komoran néztek maguk elé. Beglukban is beszéltem néhányszor, itt keverten jöttek össze szerbek és magyarok, kénytelen voltam idézni a brosúrákból is, én magyarul beszéltem, Szimin Angyelija szerbül szónokolt, és első gyűlé­sünkön kisebb botrányt csapott, mert elvárta, hogy én is szerb nyelven be­széljek. Ekkor bekövetkezett az, amit Rézi megjósolt. Úgy látszik, az asszo­nyok jó előre megérzik az ilyesmit. Valamiképpen meg kellett szelídíteni ezt a veszett szukát, a fiatalabb magyar férfiak a közelébe sem mertek menni, én kísértem hát haza a folyó mentén, aztán elkísértem még kétszer vagy háromszor, és ő nem tiltakozott többé a magyar beszéd ellen. A dolognak nem lett hosszú folytatása, később már mások kísérgették Angyeliját, nem­csak a választási gyűlésekről, és két évvel később egy nyári reggelen a halá­szok húzták ki hálójukkal a folyóból. Sok mindenről pusmogtak akkoriban, egyesek szerint a Ságik végeztek vele Imre testvérük meggyilkolása miatt, mások valamelyik vérmes kísérőjére gyanakodtak, de az is lehet, hogy csak beleszédült a vízbe. Sohasem tudtuk meg, hogy hogyan fulladt a folyóba Szimin Angyelija. Néhányan mindenesetre sajnálták, talán azért, mert a választási őszön igazán tüzes szónoklatokat tartott. Sokkal lelkesebben be­szélt, mint én. A szavazás egyébként siralmas eredményt hozott. Nagyjából számítot­tam is erre. A részvétellel nem volt baj, jóformán még a haldoklókat is a sza­vazóhelyekre parancsolták, hosszú sorban álltak az emberek, a rózsaszínű láda volt az új rendszer, a vak doboz meg a letűnt világ, mindenki kapott egy kis gumilabdaféleséget, azt a tenyerébe zárta, öklét beledugta mind a két ládába, az egyikben szétnyitotta az ujjait. Tényleg titkos szavazás volt, este hét óráig mindenki beejtette a labdáját. Zárást követően végigjártam a tuki és az újfalusi szavazóhelyeket, min­denütt részt vettem a számlálásban, és jegyzőkönyvezésben, éjfél utánig írogattuk a lesújtó adatokat, a vak dobozokban legalább kétszer annyi golyó­bis volt, mint a rózsaszínű ládákban. Már majdnem hajnalodott, amikor Bacsa Antal szekerén elvittük a lá­dákat és a jegyzőkönyveket a falu választási központjába a szerb templom mellé. Bacsa Antal segített bevinni a ládákat egy nagy terembe, aztán gyor­san eltűnt, nem akarta, hogy bármi köze is legyen a szégyenhez. Kissé röstellkedve álltam ládáim mellett, a terem végében hat vagy hét írnok kör­58

Next

/
Oldalképek
Tartalom