Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 7. szám - Szekér Endre: A modern magyar esszé néhány sajátossága

ban? Sir, lovag, talán valamelyik oxfordi vagy cambridge-i kollégium warden-je? — bevallom, nem ismerem eléggé a területet. És a Szovjetunióban miféle címeket és érdemjeleket viselne? Sajnos, ezen a területen sem ismerem ki magam” — tűnó'dik 1967-ben Vas István. A gratuláció, a köszöntés élőbeszédet kíván, közvetlen megszólalást, hallgatókat, tapsot, virágot. Vas István köszöntője is efféle körülményeket feltételez - pedig a valóság nem ez, az igazi köszöntés helyett mélyebb az elhallgatás... A költő töpreng: mi mindent „felejtett el” a hivatalos irodalom Vajthó László nyolcvanadik születésnapján: például a tanítványaival kiadott Magyar Irodalmi Ritkaságok köteteit ... Nemes Nagy Ágnes 64 hattyú címmel kiadott esszékötetében például Az első költőt, Áprily Lajost mutatja be. „Sokat tanultam Áprilytól”, - írta. „Úgy látszik: csakugyan vonzódtam hozzá. Nemcsak a gyerekkor páráján át.” Pontos szavak, rövid jellemzés, olykor csak szavakkal: „Természet, család, munka. Erdély, kollégium, gyermekszeretet. Erdőjárás, favágás, vízhordás. És semmi, semmi irodalmi élet.” A költő költőről vall minden költőiség nélkül. Csak egy-egy főnév áll egyedül. Önmagában.

Esszék és asszák - ez Mészöly Dezső kötetcíme, legszívesebben vall fordításai kapcsán: Shakespere-ről, Villonról, Moliére-ről. Villon nyomába szegődve — a szeretett francia költő sokszínűségéről vall. Hiszen a „modernnek” nevezett Villon tud lovagi szerelmesként és szokatlan kedvességgel is szólni. „S micsoda skálája a humornak! A vaskos, népies tréfától el egész a finom öngúnyig!” Villon tud enyelgő, szeretetteljes, éles, szarkasztikus, szerény is lenni, és a halál küszöbén zseniálisan vallani önmagáról és a világról. „A villoni vers inkább olyan, mint a színjátszó selyem: hirtelen, de észrevétlenül váltja árnyalatait” - állapítja meg Mészöly. A költő-fordító Mészöly Dezső műhelytanulmányokat, esszéisztikus megközelítéseket ír. Alceste nyomában jár mint fordító és esszéíró: Moliére-ben a költőt is figyeli, a szemérmesen rejtőzködőt is észreveszi.” A Mi- zantróp-ot csak az foghatja föl jól, aki érzi, hogy ez a játék: vészkijárat egy fulladozó közérzet számára”, — írja Mészöly Dezső. — A költő Fodor András prózát, naplót, vallomást is ír. Gyakran mesteréről Fülep Lajosról, hiszen a Széher úti esték és séták felejthetetlenek voltak, teli álommal, és valósággal, Firenzével és művészettel, barátsággal és sugárzó lélekkel. „A kevesek, olykor már-már titkos hozzátartozása mégsem vált saját hamvába haló, katakomba közösséggé”, jegyzi meg Fodor András. S nem lehetne-e számos naplórészletét, fel-felvillanó alakjait, portrévázlatait igazi esszéként is elemezni! Hisz mindenütt ott él egyszerre a költő, a napló- és esszéíró egyénisége! - Bár Pilinszky Jánost egyértelműen mindenki versekkel jellemzi az Apokriftól a Szálkákig, mégis a költő „leereszkedett” sokszor a költészet magas ormairól. A Szög és olaj kötet is igazolja ezt, egy kritikus „kis remekművekről” ír, hisz a lírikus naplóban vall, tűnődik az oratorikus formán,újra és újra Dosztojevszkijről szól, Van Gogh képein elmélkedik, máskor a tékozló fiú sorsán gondolkodik: „Meg kell tanulnunk olvasni a világot” - írja Pilinszky. S mi mindent árul el interjúiban, beszélgetéseiben! A Londonban, Cs. Szabó Lászlóval való beszélgetésében hangzik el egyik kulcsmondata: „nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem hogy íveljen”... Sokat ír, keveset? ... kérdésre így válaszol Pilinszky: „Hát nézd, erre azt mondanám, hogy nem baj, ha valaki sokat ír, az se baj, ha keveset, az a baj, ha valaki túl sokat vagy túl keveset ír. Egy jó szonett nem rövidebb, mint a Háború és béke...”

Az élőbeszéd közvetlensége az esszé-műfaj egyik nagy lehetősége: közelebb kerül az olvasóhoz. Füst Milán Látomás és indulat a művészetben című esztétikai kötete — előadásokból áll („Tisztelt Hallgatóság! Ezek nem lesznek szisztematikus előadások. Azokhoz több idő kellene...”) A pesti egyetemen tartott híres

56