Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - VIII. rész)

Odalovagoltam hozzá, de nem mentem be az udvarra, a lóról sem szálltam le, megálltam a kapu előtt.- Te is érzed a bajt? — kérdeztem. Följebb tolta a kalapját, véreres szemekkel nézett rám, lehet, hogy egész éjszaka puskával virrasztott a tanyája körül.- Már hetek óta érzem — mondta.- Nagyon-nagyon a közelünkben van - mondtam. - Biztos vagyok ben­ne, hogy erre a megsüketült nappalra hangos éjszaka következik. így szokott lenni a háborúban.- Megcsináltam magamnak a búvóhelyet. Jól kibéleltem. Néhány napra elrejtőzöm, aztán majd körülnézek a magyar gazdák tanyáin. Most ők lesz­nek ugyanolyan ijedt szomorúságban, mint a szerb gazdák négy évvel ez­előtt.- Vagy még nagyobb szomorúságban. Es mi is. Félek, hogy pisztolyokkal és vadászpuskákkal nem sokra megyünk.- Én nem szoktam ijedezni. Ha elkezdődik a lövöldözés, elindulok a bú­vóhelyem felé.A Váry-kastély éppen az utamban esik, majd benézek, hátha a cselédek hagytak ott valamit.- A cselédek?- A cselédek és a béresek éjszakánként nagyon szorgalmasan fosztogat­ják a kastélyt, és eltünedeznek.- Az uraság hagyja ezt?- Váry János már egy hete eltűnt. Meg Johann Schank is. A gazdag em­berek nem szeretik a lövöldözést.- A szegények sem. De nekik el kell tűrniük.- Esetleg gyarapodhatnak, ha elég ügyesek.- Megmaradsz lótolvajnak életed végéig.- Eddig még mindig túléltem a vérgőzös időket — tűnődött Török Adám. - Módos ember lett belőlem, de még nem vagyok elég gazdag. És már zsidó béresem sincs. Almásderes lovam megremegett alattam a nyirkos, őszi hidegeben, meg­simogattam a sörényét, a derék, öreg jószág igazán rászolgált egy kis szere- tetre, engedelmesen taposta a dagványt a szomorú, csúnya napokban is.- Kár, hogy a szépséges ezer év még négy esztendeig sem tartott — mondtam keserűen. Török Adám széttárta karjait:- Valamiképpen használjuk ki ezt is. Talán sikerül.- Ha életben maradunk.- Ha életben maradunk. Én is fázni kezdtem, akár a szegény almásderes, és fáradtnak éreztem magam az elfáradt határban. Pedig még csak délfelé járt az idő.- El kell mennem a lányomhoz és az unokámhoz - mondtam. — A kertjük alatt a Rajcsúrban futóárkokat, lövészárkokat ástak a honvédek és a néme­tek. Félek, hogy ott lesz majd a leghangosabb lövöldözés.- A csatározás után majd találkozunk — mondta Török Adám, és ismét a szemére húzta a kalapját. Elcsigázott, öreg lovam haza vonszolta magát. A fészer alatt lecsutakol­tam, aztán kezet mostam. Rézi friss kenyeret sütött azon a napon a kemen­48

Next

/
Oldalképek
Tartalom