Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Solymosi Bálint: holtjáték; utóvégre (versek)

Solymosi Bálint

holtjáték

az előbb még mi sem hiányolt, de esküdni meg rá nem gondolsz egyszerre rád néz az álomborz ki az, aki a pokolban volt...?

csak porba esett a pecsenyéd, hiába süttetted magadat ftűzhelyesen/) avval -, dolgodat teszed, ha hagyod világ kegyét

felejtetted volna, mi a fény a szín, a víz, a lég és a tér...; még néhány tárgynak a derűjét viselnéd -, te is, mint dologlény

írsz, írógépet, félelmeket bérelsz (kölcsönzői?) evilágiaktól így a szív (billentyűzet) hozzádpártol gondolod, mint fölöslegeset...;

ha lehúnynád szemed, örülni most tudnál valaminek...?, kézre játszana neked a képzelet...? hogy vakon kiben lehet bízni...?

abban, aki máris az ajtót keresi, a kilincset véli akármi zajban megtalálni s (ütem!) hagyna itt csalót, lapot?

neked a szavak, mint kéjszobrok fekszenek a fűben egy kertben -, mondjuk, temetőkért, épp’ télen téglakerítés, fagyalbokrok...

ez most van csak így; még egy kislány fekete dresszben is itt lehet „ide nézz!”, színezi a képet, csak szűnne meg már a halálvágy...