Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
(János, Juci távozik.) Olga: Minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt,amennyi az általa kiszorított víz súlya. Természeti törvény ez, Péterkém. Sajnos. Péter: De, Olga mama! Én emlékszem. Én tudom. Nekem nem volt egyéb dolgom. (Az erkélyablakhoz megy.) Itt állt az a fiú. Puskája is volt. Olga: Imre. Péter: Imre a másik volt. És itt meg... ez., ez a Jani bácsi. Ott pedig az a lány. Látta a mellét? Félt maga valaha is a boldogságtól? Én azóta sem. (Olga átöleli Pétert, és végre elsírja magát.) Olga: Ott bent... Tudtam,hogy ez a nap Zsófiért van. Ez Ottóért, meg az üvegablakért. Jóskáért hármat is. Még érted is ültem néhány napot. Katalinért sokat, sokat. Nem eleget talán. De hosszú volt. Egy nap sem magamért volt. Én semmit sem tettem. És mindvégig bántam, hogy ártatlan vagyok. Egy ártatlan gonosz. (Könnyeit törli, visszaül a székébe.) Imréért, de még az ismeretlen fiúk helyett is eltöltöttem néhány hónapot. Úgy pergettem a napokat, mint mikor az istenhívő minden rokonáért, barátjáért elmond egy imádságot. Megnyugszik tőle. Eleit. Elmúlt. Varrónő lettem, Péter. Péter: Ha velünk lett volna... Talán kibírjuk. Talán nem változunk meg. Olga: Te nem változtál. Éppen csak szerelmes lettél. Péter: Én. Sose hittem volna, hogy merek. Olga: Nekem elhiheted. A majomnak is vörös lesz a segge, amikor szerelmes. Rajtad is látszik. (Péter zavartan kacag.) Soha nem láttalak nevetni. De jól áll neked. Péter: Ez így most olyan szép, végre. Olga (megrázza magát): Milyen férfi vagy te? Hagyod, hogy itt elérzékenyüljek neked. Nem nekem udvarolsz, Péter. Nem engem akarsz elcsábítani. Sokat kell még tanulnod. Elég potens vagy egy fiatal lányhoz? Na, mutasd meg. Nem nekem, neki! Ne rohanj ki most, mint egy sértett kamasz. Lassan! Mintha százhúsz kilós lennél. Gyerünk! Főzd meg nekem azt a kávét. (Péter elindul a jobb oldali ajtó felé, menet közben kihúzza magát, elszántan lép ki végül. Olga már fáradt, és úgy érzi, nem végezte el a dolgát.) Olga: Jóska, Jóska! Nem ezért jöttem én. Orvos kellene nekem, Jóska. Egyedül vagyunk. (Csend.) De ne gyere ide, rossz pont lesz a káderlapodon a nagyanyád. Kicsi pont. De végzetes. Neked megengedem, hogy elfelejts. (Kopognak az ajtón, Olga felugrik, siet kinyitni.) Gyere, kisfiam. (Olga a bal oldali ajtóban szembetalálkozik egykori vallatójával, Kálmánnal, egy elegáns, sőt disztingvált ,halk szavú, középkorú férfival és felüvölt.) Olga: Szabad vagyok! Kálmán: Emlékszik rám? Kezét csókolom. Olga: Bartókról beszéltem. Maga meg azt hitte, egy CIA-ügynök ez a Bartók. Kálmán: Hihettem volna, ha akarom. Leülnék. Olga: Én álljak, megint? Kálmán: Mondja: Nehmen Sie Platz. Jól ejtem? Kínáljon hellyel, kérem. Kávét is kérek, és mogyorót. (Leül.) Olga: Én... én a saját házamban vagyok. Ide nem törhetnek be még egyszer. Kálmán: Nem azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Olga: Akkor dögöljön meg a küszöbön. (Helyesbít.) Semmi, semmi, csak magamban beszélek. Volt időm hozzászokni. (Csend.) Kálmán (feszülten): Olga, miért? 34 i
