Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
Olga: Mi volt? János (Péterhez): Kimennél, Péterkém, a babádhoz? Kiesik utána a szemed, keresd meg. (Péter konokul a helyén marad, Olga is megátalkodotton hallgat jóidéig.) Juci (elérzékenyülten): Itthon vagy. Az a fő. Olga: Én aláírtam. (Süket csend.) Köteleztem magam, hogy nem beszélek róla. (Kacag.) De én még az örök hűséget is megszegtem, amit a férjemnek fogadtam. Juci: Te temetted el. János: A fehérnépnek igaza van, Olga. Vissza semmi sem hozható. Mit tegyünk? Felejtsük el. Különben nem bírnánk elviselni. Én alig bírom elhinni, hogy kibírtuk idáig. Több, mint ezer évet. Olga: Mindig az utolsó szakasz a legnehezebb. Amikor éppen élünk. Annak a vége is látszik. Juci: Sok volt az a hat év. Olga: Nekem az ezer se sok. Nekem semmi nem árt. János: Jó, akkor beszéljünk. Van a tsz-emnek egy vállalkozása, itt Pesten. (Magyarázólag.) A tsz közöz gazdaság. Kéne hozzá egy iroda. A bért majd én megszavazom. Magának is élni kell valamiből. Meg aztán, nekem, jön a nyugdíj. Feljönnénk. Megbundáznánk ezt az irodát, lakásnak. Péter (közbekiált): Olga mama, ki lakik itt? Olga: Itt én lakom. Senki más. És semmiképpen sem egy ávósfióka. Péter: O nem tehet róla. Olga: Én sem. (Feszélyezett csend, újra, Olga kurta, kérlelhetetlen válasza, egyben János ajánlatának visszautasítása miatt.) Juci: Akkor te hova mész? Nálunk telt ház van. Ne haragudj. Leköltöztek az unokaöcsémék. A Jánoséi. Olga: Elintézem. Ötig. Van még idő. Nekem van. Az én időm végtelen. (Bejárónő' érkezik, felmentőként újra; most parasztosabb formájában.) Bejárónő: Naccsága! Itt van egy pasas. Egyetemi tanár, de nagyon hülye. Kivenné a lakást, egy évre előre. Valami részecskéket akar kutatni. Kiadjuk? Olga: Menjen a francba. Bejárónő: Ó-e? Vagy én? Olga: Maga csutakolja le a porcelán lovakat. Bejárónő: Nem azért mondom, de én azt láttam a kávéban, hogy nagy jövő lesz még itt. Hosszú legalábbis. Jönnek még ide egyetemi tanárok. De még püspökök is. Itt fog székelni az érsek úr, ha rekedése van. Olga: Köszönöm. (Bejárónő kimegy. János és Juci érzi, hogy el van bocsájtva. Szedelőzhöd- nek.) János: Ne felejtse el azért, hogy meglátogattuk. Nem sokan lesznek most. Olga: Elég vagyok én magamnak. Juci: Csak nehogy negyvenhét legyen. (Összefüggéstelen mondatokkal búcsúzik.) Vigyázz. Magadra vigyázz. Nincs akkora Magyarország, mint mi... Nincs... izé. Nincs semmi. Olga (bőröndjében matat, elővesz egy szürke vászon munkakesztyűt): Ezt tedd el. Én varrtam. Szuvenír. Kvittek vagyunk. Juci: Harminckilenc. Ezerkilencszázharminckilenc. Olga: A parcella másik fele csak. 33
