Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
Olga: Hova lett a mesterség becsülete? Jól takarít maga, hallja?! Pisztolyokat hagy a szekrény sarkában. Bejárónő': Én inkább odadugnék nekik egyet. Aztán jól elkapják vele az elvtársakat. Hát már értem. Mától maga takarít utánuk. Van érettségije? Olga: Az egyetemről jövök. Bejárónő': Ezeknek egyre jobb kell, az analfabétáknak! (Egyszerre henceg és kesereg.) Az elvtárs apukája engem szinte elvett. Feleségül. Éppen tizennyolcban, a forradalomkor. De aztán jobb partija akadt: egy birtokos lány. Az elvtársat szült neki. De! Minden kárban haszon: beprotezsált takarítani az öreg, amikor kirúgtak, még ötvenkettóhen. Hányban is vagyunk? Egyházi iskolában tanítottam. Még szinte apáca is lett belőlem. (Tegezésre vált.) Téged is az öreg juttatott be? Olga (a lemezjátszóra mutat): Beindítaná ezt az izét? Nem nagyon értek hozzá. Bejárónő' (a kérésből téves következtetést levonva): Nagysága, hát csak zenéljünk. Jósolni is tudok. De ahhoz kávé kéne. (A beindított lemezjátszóról felhangzik a korabeli sláger: „Lehetnél Betty, Bessy, Elisabeth a ködös Anglia partjain, de mert nékem Erzsi a szebb, téged ölelnek karjaim”.) Olga: A leghátsó szobában... Volt légy nagy barna szekrény, tele nó'i ruhákkal... Bejárónő': Ruhásszekrény a dolgozószobában! S benne egy csontváz, mi? Beférne a képbe. Képzeld el az elaggott öreg szeretó'nket... a szekrényben. Olga: Kapd be! Bejárónő' (megdöbben, végképp nem tudja, kifeléhez beszél): Ott csak a hivatalos ajándékok vannak. Csak herendi porcelán csikósból négy darab. Törölheted a port a tányérokról, mindegyiken felirat van. A vázák meg a diplomák... Csak a fiókhoz ne nyúlj, meg a pálinkához. Marx mögé van eldugva az üveg. Azeló'tt Lenin mögött volt. Ötödik kötet. Olga (eltűnődik): Vidám ruhái voltak Katalinnak. Bejárónő': Ad majd ruhát, rongyot az elvtársnó', ne félj. De már nem nekünk valók. Pedig nem olyan nagy elvtársak ezek, csak közepesek. Vidékről jötek fel. De csak a bokámig. Nem magasabbra. (Péter érkezik, balról. Mostanra harmincas, jól öltözött, magabiztosnak látszó férfivá lett. Aktatáskáját lengeti. Aztán elhűlten nézi a hazatértet. Olga vele szemben szeretetteljesen kemény.) Péter: Na, ne! Olga mama! Bejárónő' (Olgára): Azt mondja, ő a mai divat. Péter: A bejárónőt is megdumálta már! Olga (a lakásra célozva): Eladtad! Péer: Nem az enyém volt. Olga: Attól még megtarthattad volna. Péter: Hol él maga, Olga mama? Olga: Én éppen sehol. Mindenhol. Péter (Bejárónőhöz): Maga menjen, tanulmányozza a klasszikusokat. Bejárónő: Jósolok, ha kell. Csak legyen kávé. (Ki.) Olga: Jó, mondd, hogy kényszerítettek. Mondd, hogy nem lehetett ellenállni. Mondd, hogy élni akarsz. Péter: Mondjon jobbat. Olga: Tudnék. De túl fennkölten hangzana neked. Péter: Hagyjon minket, Olga mama! Nem dögölhetünk meg mindannyian. Olga: De én igen, ugye? Én azt is kibírom. 28
