Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
János: Na, ne! Itt? Itt már soha. Itt már soha nem lesz semmi. Kiment a vér a magyar pucából. (Végszóra érkezik Imre, társával, egy hozzá hasonló fiatalemberrel. Puska van nálunk, kabátjuk ujján nemzeti színű karszalag. Egyenesen az erkély ablakához mennek, mintegy harcálláspontot foglalnak el.). Imre: Elnézést, Olga mama, de innen mind a két utcát jól be lehet látni. (János egyből felocsúdik, kijózanodik es elkiáltja magát.) János: Fiúk! Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza! Az anyjukat! Hát most győzni kell! Ezredik próbára, de egyszer gyó'zni kell nekünk is. Juci: Közben otthon meg mindent széthordanak a parasztok. Mint negyvenöt után. Olga: Nem rólatok van szó most. Menjetek be a szobába. Én ennyit ajánlhatok. János: Nem megyek én többé már sehova, Olga nagysád. Kussoltam eleget. Kicsesztek az isten háta mögé, s én csak vártam, vártam, hogy újra magyar lesz a magyar. Leskó'dtem én kifelé az Isten háta mögül. De megjöttek végx’e a fiúk. Ki tanítaná meg őket a puskafogásra, ha nem egy magyar honvédtiszt. Juci: Zászlós voltál, János. Csak zászlós. János (roppant hivatalosan): Olga nagysád! A lakás ezennel le van foglalva. Olga (megértőén mosolyog rá): Engedek az erőszaknak. De ahhoz előbb, János, kinevezlek főhadnagynak. Légy méltó, János. Légy méltó. Imre: Olga mama, szóljon a vénembernek, ne álljon a fényben. Idelátnak. Olga: Hallod, főhadnagyom? (János megszégyenülten a két fiatalemberhez megy. Kezet nyújt, bemutatkozik. A puska után nyúl.) János: Mutasd! Ruszki fegyver? A miénk még német volt. Olga: Péter, hozz szendvicset, fó'zz teát a fiúknak. (Péter eddig is konokul állt, hallgatott, most sem szól.) Talán csak nem akarsz te is beállni közéjük? Rendben van, csináljátok. Jucikám, a menázsi rád marad. Juci: A férfiak! (Kimegy.) (János elfoglalja őrhelyét az erkély ablaknál, kifelé figyel. Péter mindenáron igyekszik jó viszonyba kerülni a felkelőkkel. Henceg és vélhetőleg hazudik is nekik.) Péter: Hej, mentem volna én! Egyből nekik. De vigyáznom kellett a vénasszonyra, meg ki is telepítettek. Hát mire várok én itt már harmadik hete? Egy jó kapcsolatra. És akkor nekimegyek. Haza már nem mehetek, biztosan keres a rendőrség. S ott ültem volna tovább a pénztárban? Pedig nekem találmányaim vannak. De ezeknek? Akkor inkább fel sem találok semmit. Úgyhogy irány Amerika! Ez az Olga mama segíthetett volna, a rengeteg kapcsolatával. De addig is, Pesten jobban el lehet bújni. Kimentem volna, ki én, nekik. (A két fegyveres fiatalember alig figyel Péterre, sejthetik, hogy a levegőbe beszél.) Imre: Menjél, Péterkém, menjél. Hoznál egy falat kenyeret? Péter: Mindjárt, mindjárt. Hol lehet hozzátok beiratkozni? Imre: Nem kell beiratkozni. Péter: De akkor ki szervezi? Imre: Az Úristen, az szervezi. 24
