Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)

orvos feltámogatja, kifelé viszi a támolygó Józsefet.) Szép szál gyerek, ugye? Ismerje el.

Bertalan: Istenem! {Maga is meglepődik a kiszólásától.) Olga! Mégiscsak kell lenni istennek. Nélküle se igazság, se mentség. És nincs bosszú sem.

(Az orvos szabad kezével kinyitja a jobb oldali ajtót, mögötte Juci áll; hallgatózott. Zavartan hadar tehát.)

Juci: Ezek szétló'tték a Parlamentet, mi? Azt nem lehet, azt az én apám építette. Vagyis tervezte. Az egész Duna-partot. Ezek meg lerombolják. Kilövik maguk alól a várost.

Olga: Cseszd meg, Juci, asztalos volt az apád. Az enyém meg uradalmi intéző'. Mesteremberek voltak, nem grófok, de még „polgári csökevények” is alig- alig.

Juci: Na és?

Olga: Azt mondom én is: na és.

Juci: És akkor mi van?

Olga: Negyvenöt van?

Juci: Vagy negyvenhét.

Olga: Netán ötvenegy.

Juci: Azt is le kellett tagadni. Az volt a legszebb évem: ötvenegy. Minden kedden lefeküdtem a marxizmus-leninizmus tanárral. Aztán letagadtam.

Olga: Ötvenhat ez, Juci. Mindig csak: ami van.

(Jobbról Péter érkezik, halkan és ijedten.)

Péter: Egy ember van itt.

Olga: Ember? Civil?

Péter: Egy férfi. De, Olga mama, ez nagyon hivatalos.

Olga: Egyedül van?

Péter: Egyedül. De ilyenkor! És nagy kalapja van.

Olga: Majd leverjük a fejéről. Szólj be a doktorhoz. Találjon ki valamit, miért van itt. Ottó meg... Ottó találja fel magát.

(Mielőtt beengednék, János döndíti be az ajtót. Nagydarab, ötvenes éveiben járó, rokonszenves férfi, széles karimájú kalappal, vastag vászonkabátban, azalatt fekete szűk öltönyben, megoldott nyakkendővel. Ittas és harsány.) János: Csó-ókolom! Kisztihand. Jóestét. Elvtársi üdvözletem. Bajtársi üdvözletem. Éljen a békeharc. Zdrásztvutye. Milyen vendégei vannak, Olga? Kommunistáknak: jónapot. Uraknak: alászolgája.

Olga (Jucihoz): Ez János, mi?

Juci (sóhajt): De legalább megvan.

János: Na, ne legyen már olyan úriasszony, Olga. Bent voltam a régi fiúknál. A Földművelésügyben. Lementünk egy kicsit a büfébe. És egy kicsit elültük magunkat.

Juci: Egy kicsit el. Ma már nem jutunk haza.

János: Kint, falun, én azokkal soha... Vagy ritkán. Ha muszáj. Meg elvtársak is, persze.

Óla: És a város?

János: A város? A város szép. De nem olyan... Vagy én felejtek.

Juci: Nem jutunk haza. Kirabolnak! Ilyenkor mindent széthordanak.

János: Holnap még lesz egy tárgyalásom. Még az is lehet, hogy felköltözünk ide.

Mit szólsz? Na! Változik a gyerek fekvése.

Olga (halkan): Forradalom van.

23