Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5. szám - Brenzovics László: Nehéz körülmények között (A Kárpátaljai Magyar Tannyelvű Tanárképző Főiskola alapításának rövid története)

egyes vezetői befolyásukat latba vetve megpróbálják megakadályozni a Főiskola létrejöt­tét. Az intézmény működési engedélyének megadása kérdésből lassan szakmai politikai kérdéssé vált. A kérdéssel foglalkozott az ukrán kisebbségi vegyesbizottság 4. és 5. ülése. Horn Gyula és Jevhen Marcsuk kormányfők, Göncz Árpád és Leonyid Kucsma államfők tárgyalásai során is felmerült a kérdés, az ukrán államférfiak minden egyes alkalommal támogatásukról biztosították az ügyet. Az Ukrán Közoktatási Minisztérium kollégiuma 1995. szeptember 27-i ülésén foglalkozott a KMTF működési engedélyének ügyével, a Közoktatási Minisztérium legfelsőbb döntéshozó szerve úgy döntött, hogy megadja a mű­ködési engedélyt a Kárpátaljai Magyar Tannyelvű Tanárképző Főiskola számára. Az ok­mányok kiadására azonban nem került sor, a kollégiumot vezető miniszterhelyettest hirtelen leváltották. Az újonnan kinevezett miniszterhelyettes nem írta alá a jegyzőköny­vet. A működési engedélyt 1995-ben sem sikerült megszereznünk. Ennek ellenére a tanárképzés Beregszászban már második éve folyt. Ugyanis azt még 1994-ben beindítottuk, abban bízva, hogy az engedélyt hamarosan megkapjuk. A Bereg­szászi Speciáhs Tanárképzés megfogalmazást használtuk, hiszen a törvények értelmében a tanfolyamok meghirdetését nem szükséges engedélyeztetni. A BGYTF hajlandó volt a speciáhs képzés végzőseinek majdan a saját diplomáját kiadni. Az 1995-ös megnyitóra meghívtuk az ukrán és a magyar állam képviselőit, de ők nem jelentek meg. A HTMH elnöke, aki az ünnepélyes megnyitó napján a városban, sőt ugyanabban az épületben tartózkodott, amelyben az ünnepség folyt, vendéglátói, a megyei adminisztráció vezetői­nek nyomatékos kérésére, nem jött be a megnyitóra, ami jelzésértékű volt számunkra. Lábody László, a HTMH és Fodó Sándor, a KMKSZ elnökének a megyei közigazgatás vezetőivel történt tárgyalásai során a megye vezetői kifejtették, hogy bár ők támogatják az intézmény létrejöttét, Kijevben az ügy erős ellenállásra talált, ők pedig nem rendelkez­nek kellő mennyiségű információval a Főiskolával kapcsolatban(l), s ezen okok miatt java­solták egy a KMTF bejegyzését elősegítő bizottság létrehozását, amely a megyei admi­nisztráció, az Ungvári Állami Egyetem és az intézmény alapítóinak, valamint a BGYTF és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés képviselőiből jött volna létre. Természeteen észleltük a csapdahelyzetet, azt hogy itt állami szintről helyi szintre próbálják letornázni a kérdést, az érvényes törvények betartása helyett jelentős engedmények, talán az intéz­mény függetlenségének feladása lesz a jóváhagyás ára. Azonban a működési engedély megadásának ügyében a minisztériumhoz intézett levelünkre olyan válasz érkezett, mely­ben az oktatási miniszter helyettese kifejtette,hogy kizárólag a megyei közigazgatás véle­ményének megfogalmazása után tudnak döntést hozni a kérdésben. A KMTF bejegyzését „elősegítő” bizottság ülésein kiderült, amit amúgy is sejtettünk: sem a megyei adminisztráció, sem pedig az Ungvári Állami Egyetem vezetői nem támo­gatják egy önálló magyar felsőoktatási intézmény létrejöttét. S céljaik eléréséhez a nyo­másgyakorlás változatos eszközeivel is éltek: először szóbeszédként terjedt, majd Lizanec Petro, az UÁE magyar tanszéke vezetője el is mondta a magyar rádiónak, hogy a követke­ző évben nem indul új évfolyam a tanszéken. Mindezt az egyetem vezetői, s a főiskola létrejöttét ellenségesen figyelő ukrán és magyar (!) vezetők úgy próbálták beállítani, hogy ennek kizárólag egyetlen oka van: a főiskola létrehozása, tehát: nem kellett volna ugrálni, és akkor minden rendben lenne. Természetes, hogy a bejelentés után bekövetkezett felzú­dulás következtében senki nem merte vállalni a felelősséget a magyar tanszék megszünte­tésére irányuló tervekért. A tárgyalásokon az Egyetem rektorhelyettese felháborodott azon, hogy a KMKSZ rémhíreket terjeszt akkor, amikor azt állítja, hogy a következő év­ben nem indul évfolyam a magyar tanszéken (a jelenlévő Lizanec professzor hallgatott, mintha nem ő kürtölte volna tele a világot a hírrel). Amikor kifejeztük afeletti örömün­ket,hogy végül is indul új évfolyam az egyetem magyar tanszékén, akkor a professzor úr kifejtette,hogy ő ilyet nem mondotté' azt mondta, hogy nem igaz az,hogy nem lesz, s nem pedig azt, hogy lesz. Körülbelül ilyen stílusban zajlottak a tárgyalások a KMTF bejegyzé­sét „elősegítő” bizottság maratoni ülésein. A hosszadalmas tárgyalásokon végül kirajzoló­dott a megye vezetőinek elképzelése. Három javaslattal álltak elő a helyi hatalom képvi­selői: az egyik,hogy az új intézmény létrehozói az UÁE és a BGYTF legyenek, vagy az egyetem és a BGYTF képviselőit vegyék fel az alapítvány kuratóriumába, oly módon, hogy 100

Next

/
Oldalképek
Tartalom